Vágólapra másolva!
Csak óriási bravúrral léphet a legjobb négy közé kedd este az FC Liverpool a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mivel a múlt heti odavágón a szintén angol Chelsea 3-1-re diadalmaskodott az Anfield Roadon. A Bayern München a 4-0-s barcelonai fiaskó után már csak a szép hazai búcsúban reménykedhet.

A keddi program:
BL, negyeddöntő, visszavágók (zárójelben az első mérkőzés):
Chelsea (angol) - FC Liverpool (angol) 20.45 (3-1)
Bayern München (német) - FC Barcelona (spanyol) 20.45 (0-4)

A feltétlenül váratlannak mondható múlt heti 3-1-es Chelsea-siker után kedd este persze hasonló remek teljesítménnyel kirukkolhat a Liverpool is, hiszen esetében szintén a világ egyik legjobb csapatáról van szó, amely klasszisai - így elsősorban a spanyol támadó Fernando Torres és az angol válogatott karmester Steven Gerrard - révén képes lehet akár 3-0-ra, avagy 4-2-re is nyerni, ami elődöntős részvételt eredményezne.

Hogy ez nem lehetetlen, azt a hét végén a Bolton Wanderers is bizonyította, amely pontosan háromszor talált be a Stamford Bridge-en - igaz, a gólgyártást akkor kezdte meg, amikor a hazaiak már 4-0-ra vezettek.

Forrás: AFP

Torreséknek legalább háromszor kellene mattolniuk Cechet

Kérdés, hogy mit talál ki az amúgy roppant nagy taktikus, világszerte megbecsült spanyol mester, Rafael Benítez a londoni visszavágóra. Ahogy legénységének, neki magának is nehéz a feladata, már csak azért is, mert a túloldalon hasonló kvalitású szakember, az orosz válogatott után - és mellett, lévén párhuzamosan látja el a szakvezetői tisztet - a Chelsea-vel is remeklő holland Guus Hiddink ül a kispadon, aki az angol együttesnél hetek alatt rendet teremtett, sorozatban nagyszerű eredményeket produkálva.

Vagyis a Stamford Bridge-en - ahol egyébként legutóbbi hét BL-meccsüket kivétel nélkül megnyerték - mindenképpen a vendéglátók tűnnek esélyesebbnek. Ami mégis komoly fejfájást okoz, és a Liverpool amúgy halovány reményeit erősítheti, hogy a Kékeknél ezúttal sárga lapjai miatt hiányozni fog a védelem oszlopa, John Terry, míg a Vörösöknél mindenki rendelkezésre áll - ha a sérüléssel bajlódó csapatkapitány Steven Gerrard bevetését is megkockáztatja Benítez. A középpályás a hét végén pihent, és a csapat nélküle rúgott négyet a Blackburn Roversnek. A vendégeknél az első meccsről eltiltás miatt hiányzott Javier Mascherano is játszhat.

Az első meccs összefoglalója:


A várható kezdőcsapatok:

FC Chelsea: Petr Cech - Branislav Ivanovic, Alex, Ricardo Carvalho, Ashley Cole - Michael Ballack, Michael Essien, Frank Lampard - Salomon Kalou, Didier Drogba, Florent Malouda
FC Liverpool: Pepe Reina - Alvaro Arbeloa, Martin Skrtel, Jamie Carragher, Fabio Aurelio - Xabi Alonso, Javier Mascherano - Dirk Kuyt, Steven Gerrard, Albert Riera - Fernando Torres
játékvezető: Luis Medina Cantalejo (spanyol)

Jobb híján a szép elköszönés maradt feladatul a Bayern Münchennek, miután a múlt szerdán KO-értékű 4-0-s vereséget szenvedett az FC Barcelona vendégeként.

A bajorok vezetőedzője, Jürgen Klinsmann a katalóniai kudarcot követően korántsem lemondóan, mint inkább nagyon is realista ember módjára gyakorlatilag eldöntöttnek ítélte a továbbjutást ebben a párban, leszögezve: "Kedden már csak azért tehetünk sokat, hogy szépre sikerüljön a búcsúnk a BL-től."

Forrás: AFP

Henry, Eto'o: "Feladat teljesítve!"

Az "előmérkőzésen" mindenesetre azt igazolta a Bayern, hogy képes Barca-utánzásra, ugyanis a hétvégi bajnokin 4-0-ra verte az Eintracht Frankfurt együttesét. Persze nyilvánvaló, hogy a kedd esti ellenféllel szemben hasonlót alkotni csaknem képtelenség. Ebben alighanem még a müncheniekért szorítók jelentős többsége is egyetért, így aztán nem igazán indokolt a spanyol bajnokságban éllovas gárda vezetőedzőjének, Pep Guardiolának a nyilatkozata.

"A Bayern igenis képes rá, hogy négy gólt szerezzen, különösen akkor, ha alaposan megsebezték őket, márpedig a barcelonai 4-0-val mi ezt tettük" - jelentette ki a felettébb óvatos szakvezető, aki azonban feltehetőleg és elsősorban saját játékosainak szánta szavait, nehogy túlzottan elbízzák magukat a müncheni fellépés előtt. Valódi veszélyről azonban nem lehet szó, hiszen a Barca pompás formában futballozik hosszú hetek óta, magabiztosan vezet a hazai bajnokságban, s a BL-visszavágón is hadba vetheti a remek Messi, Eto'o, Henry hármast.

Az odavágó összefoglalója:


A németek abból a szempontból most jobb helyzetben lesznek, hogy számíthatnak az első találkozóról sérülés miatt hiányzott Philipp Lahmra és Lúcióra is, ami valamelyest stabilizálhatja a Barcelonában meglehetősen ingatag védelmüket. Különösen Lahm és Lionel Messi párviadala lehet érdekes - amennyiben Josep Guardiola nem pihenteti az argentin klasszist. Guardiola egyébként nem ülhet le a kispadra, mivel az első találkozón kiállították, és az UEFA elutasította a katalánok fellebbezését. A Barcelonából a sárga lapok miatt eltiltott Rafael Márquez biztosan hiányzik majd, de hogy a rengeteg klasszis közül ki lesz ott a kezdők között, azt egyelőre nem tudni.

Érdekesség, hogy Mark van Bommel, a bajorok holland csapatkapitánya épp a visszavágó előtt beszélt arról, hogy Franck Ribéry, a Bayern francia válogatott középpályása az FC Barcelonában szeretne futballozni.

"Franck azt mondta nekem, hogy a Barcában akar játszani. Ő a legjobb labdarúgó Németországban, akinek a játékstílusa beleillik a Barcelonáéba, mivel erős és technikailag nagyon képzett" - nyilatkozta egy spanyol rádiónak Van Bommel, aki jómaga korábban már megfordult a katalán együttesnél.

A várható kezdőcsapatok:
Bayern München: Hans Jörg Butt - Massimo Oddo, Martin Demichelis, Lucio, Philipp Lahm - Hamit Altintop, Bastian Schweinsteiger, Mark van Bommel, Zé Roberto, Franck Ribery - Luca Toni.
FC Barcelona: Victor Valdes - Daniel Alves, Gerard Pique, Carles Puyol, Silvinho - Xavi, Yaya Toure, Andres Iniesta - Lionel Messi, Samuel Eto'o, Thierry Henry
játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)