Vágólapra másolva!
Hivatalosan megnyílt a Magyar Labdarúgó Szövetség telki edzőközpontja, miután Joseph Blatter, a Nemzetközi, Michel Platini, az Európai, illetve Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint a két éve az alapkőletételnél közreműködő Nikházy Márk U20-as válogatott játékos átvágta a nemzeti színű szalagot a Globall Football Park and Sporthotel nevet viselő komplexum főbejáratánál.

A négy szereplő ezt követően két emléktáblát leplezett le, egyet a főbejáratnál, egyet a hallban. Az egyiket Blatter hozta, hogy az a későbbiekben emlékeztessen a létesítmény kimagasló megvalósítására. A nemzetközi szövetség elnöke egyúttal példaként állította a centrum létrehozását a többi tagszövetség elé.

Az ünnepélyes szalagvágás előtt a centerpályán zajlott a megnyitó ünnepség, melyen Platini, Blatter és Kisteleki köszöntő beszéde előtt fellépett a Honvéd Táncegyüttes és a világhírű szoprán operaénekes, Miklósa Erika. A díszvendégek között volt Varga Zoltán önkormányzati miniszter, az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának több tagja, továbbá a jövő évi vb helyszínének, a Dél-afrikai Köztársaságnak a magyarországi nagykövete is.

"Ez egy befektetés a jövőbe. Az UEFA-nak fontos, hogy fejlessze a futballt, ezért is támogatta ezt a projektet, melynek révén az összes magyar válogatott otthonra találhat itt" - kezdte beszédét Platini, aki kiemelte, hogy az UEFA 2,5 millió euróval segítette a beruházást. "Ez az első lépés, amely Magyarországot visszavezetheti a sikerek útjára. Az U20-as válogatott kijutott a szeptemberi vb-re, s ez a központ kitűnő alapot jelent a további fejlődéshez, melynek révén Magyarország ismét futballnagyhatalommá válhat".

A francia sportdiplomata biztos benne, hogy az átadott komplexum kitermeli a következő generáció Puskását, Grosicsát, Buzánszkyját vagy Albertjét.

Forrás: MTI

Kisteleki a köszöntőjében nem mulasztotta el megköszönni a két nagy futballszervezet támogatását, mellyel szerinte lehetővé tették egy álom megvalósulását. "A futball a magyar kultúra része, amelynek sikere növelheti a nemzeti önbecsülését. Éppen ezért nagy eredmény, hogy érzésem szerint kezd helyreállni a sportág hitele. Ebben a folyamatban egy újabb lépés a mostani ünnepség és átadás" - jelentette ki Kisteleki, aki megjegyezte, mióta 2006-ban felállt az MLSZ új elnöksége, a 84.-ről a 44. helyre lépett előre a magyar válogatott, megalakult a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség, az OLLÉ-program keretében 50 műfüves pályát adtak át, mindezek pedig jelzik: "a magyar futball felébredt Csipkerózsika-álmából".

Az MLSZ elnöke kiemelte, a telki központ nem a cél volt, hanem az eszköz, mellyel lehetőséget kapott a magyar futball a célok megvalósításához. Úgy érzi, ez a komplexum hidat képez a dicső múlt, valamint a reményteli jelen és jövő között.

"Megtiszteltetés megnyitni ezt a létesítményt, mert ez a legjobb munka, amit ezen a téren láttam" - mondta Blatter. Beszédében kiemelte, a gazdasági világválság közepette a labdarúgás reményt nyújt az embereknek, ezért is szükségszerű a fejlesztéseket támogatni.

Dárdai Pál, a magyar válogatott játékosa videoüzenetben jelentkezett be. A Hertha BSC középpályása a felvételen végigjárta a központot, s nagy elégedettségének adott hangot, hogy társaival mostantól kitűnő körülmények között készülhetnek a sorsdöntő összecsapásokra. Hozzátette, sajnálja, hogy ez a komplexum nem épült meg már 10-15 éve, ugyanakkor szerinte a megvalósulása nem is elsősorban a nagy válogatottnak jelent sokat, hanem a magyar utánpótlásnak, s az ő későbbi eredményeikben lesz igazán tetten érhető az edzőközpont működése.

A hivatalos vendégek a program zárása után a Nemzeti Galériába autóztak, ahol az MLSZ adott díszvacsorát számukra, köztük Blatternek és Platininek, akik jelen lesznek a telki központ első hivatalos rendezvényén, a vasárnap 10 órakor kezdődő MLSZ-közgyűlésen.