Vágólapra másolva!
Alig több mint tíz percig reménykedhetett az 50 ezer hazai szurkoló kedd este az Emirates-stadionban abban, hogy az Arsenal bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe: az eleve 1-0-s előnnyel érkező Manchester United ugyanis gyorsan lőtt két gólt a londoniaknak, végül 3-1-es győzelemmel biztosítva helyét a május 27-i, római fináléban.

"Elégedetlen vagyok, mert csalódást okoztunk szurkolóinknak, akik egy diadalmas estében bíztak" - kesergett a mérkőzést követően az Arsenal francia mestere, Arsene Wenger, aki szerint az MU irgalmatlanul kihasználta tapasztalatlan együttesének védelmi mulasztásait a meccs elején. "Ma olyan csapat kapott el bennünket, amely művésze a gyilkolásnak, ha hibázol. Mi a tévedéseinkkel felkínáltuk a lehetőséget, ők meg éltek az eséllyel. A mérkőzés már a kezdeténél véget ért számunkra."

A Manchester vezetőedzője, Sir Alex Ferguson legfőképpen portugál légiósát, a legutóbb minden fontos szavazáson az év játékosának választott Cristiano Ronaldót dicsérte, aki a háromból két gólt is jegyzett. "Úgy gondoltam, hogy ma este szabadjára engedem őt, játsszon úgy és azt, ahogyan és amit akar. Kötöttségek nélkül csúcsformában futballozott, egyszerűen fantasztikus volt!"

Ferguson méltató szavakkal szólt a Wenger-csapatról is, annál kevésbé volt együttérző a londoniakkal Patrice Evra, az MU francia védője: "Az első félidőben az a benyomásom támadt, hogy tizenegy férfi focizik tizenegy gyerek ellen" - nyilatkozta a párizsi Canal Plusnek.

Sikerével a Manchester United 12 esztendeje az első olyan csapat, amely a BL-cím megszerzését követő évben is döntőt játszhat. Ezt megelőzően legutóbb a Juventusnak jött össze hasonló bravúr, a torinói csapat az 1996-os diadala után 1997-ben is eljutott az utolsó mérkőzésig, igaz, azon kikapott a Borussia Dortmundtól.

Arsenal - Manchester United 1-3


Hogy mely gárda lesz az immár 25 BL-találkozóján veretlen MU ellenfele Rómában, arra az első összecsapásán 0-0-ra végzett FC Chelsea és FC Barcelona szerda esti, londoni visszavágója hivatott választ adni. "Hogy melyikükkel szeretném a finálét vívni? Egyikőjükkel sem. A legjobb az lenne, ha mérkőzés nélkül hirdetnének ki bennünket győztesnek" - tréfálkozott Ferguson.