Vágólapra másolva!
Tettlegesség vádjával őrizetbe vették, majd óvadék fejében néhány órával később hazaengedték a hatóságok Londonban a Tottenham válogatott labdarúgóját, Ledley Kinget.

Az idejét egy éjszakai mulatóban múlató hátvédet azzal gyanúsítják, hogy megvert egy huszas éveiben járó féfit. A járőrkocsit utcai járókelők intették le, s a rendőrök hajnalban vitték be az ügyeletes őrsre a Spurs 28 éves csapatkapitányát, akit kikérdeztek.

A vizsgált erőszakos eset a főváros Soho kerületében történt, a szűkszavú hírügynökségi jelentés szerint a testi sértést elszenvedett fiatalember nem kért orvosi ellátást.

King az után vetette bele magát az éjszakába, hogy csapatával visszatért Londonba az Evertonnal vívott (0-0) élvonalbeli bajnoki mérkőzésről, Liverpoolból. A térdgondokkal bajlódó védő nem játszott a szombati meccsen.

Klubja a történtek után közleményben jelezte, hogy tud Ledley King esetéről, de csak az után kommentálja az ügyet, ha tisztában lesz a részletekkel, s kellő információ áll a rendelkezésére.