Vágólapra másolva!
A szerda esti római Bajnokok Ligája-döntőben a címvédő Manchester United felett aratott látványos sikert követően Joan Laporta, a Barcelona elnöke minden idők legjobb Barcájának nevezte a klub harmadik BL-elsőségét begyűjtő, Puyol, Messi, Eto'o, Xavi és Iniesta nevével fémjelzett garnitúrát. Az első felnőtt edzői idényében mindent megnyerő fiatal tréner, Pep Guardiola ennél visszafogottabban értékelt, csapata sikerét pedig az általa rendkívül nagyra tartott, vasárnap visszavonult Paolo Maldininek is ajánlotta.

"Josep Guardiola és a játékosok az egyesület történetének legeredményesebb szezonját tudhatják maguk mögött, ezzel ők a Barcelona históriájának legjobb csapata" - mondta a presidente, aki a 90-es évek elején parádézó, Johan Cruyff vezette álomcsapathoz hasonlította s mostaniakat. "Guardiola egy zseniális együttest hozott össze, a játékuk a Cruyff-féle filozófiára alapul, de a tréner mindezt egy kicsit a saját képére alakította át."

A 38 éves szakember vezetésével a katalánok a BL-siker mellett idén pontrekorddal nyerték a spanyol bajnokságot (igaz, még egy forduló hátra van), valamint a Király-kupában is a legjobbnak bizonyultak.

"Van egy fantasztikus edzőnk, és rengeteg tehetséges játékosunk, ezért úgy érzem, ez egy hosszú út kezdete. A következő szezont persze a nulláról kell kezdenünk, de Guardiola tudja, mi a dolga" - mondta Laporta.

Pep Guardiola, a már játékosként halhatatlan barcelonaivá vált tréner nem vesztette el a realitásérzékét a hirtelen rászakadt, szinte felfoghatatlan sikersorozat után sem. "Amikor nálad van a labda és támadsz, jelentősen megnő az esélyed a győzelemre" - kezdte a címvédő Manchester elleni római összecsapás elemzését a fiatal szakember. "Bátrak voltunk végig, aminek nagyon örülök. Már csak azért is, mert nagyon veszélyes tud lenni, ha egy csapat nem meri vállalni a rizikót. Rengeteget dolgoztunk az egész szezon alatt, azzal pedig, hogy látjuk, milyen boldogságot szereztünk az embereknek, tudjuk, megérte."

Guardiola 38 évesen és 129 naposan emelhette magasba a legrangosabb európai trófeát, ezzel a harmadik helyen áll a fiatalon diadalmaskodó edzők rangsorában: a legendás Real Madrid 1959/60-as sikere alkalmával (a döntőben Puskás Ferenc négy gólt lőtt az Eintracht Frankfurtnak) Miguel Munoz 38 éves és 121 napos volt, míg az 1955/56-os első idényben aratott, szintén madridi győzelem lezárásakor Jose Villalonga mindössze 36 évet és 185 napot számlált.

Guardiola a hatodik edző, aki korábban játékosként is elhódította a kupát (1992), és a harmadik Munoz, valamint a Milan vezetőedzője, Carlo Ancelotti után, aki ezt ugyanannál a klubnál érte el. "Nem a miénk minden idők legjobb csapata, de az biztos, hogy a klub történetének legszebb évét zártuk, hiszen három trófeát is begyűjtöttünk" - mondta Guardiola.

A játékosként Olaszországban, az AS Romában és a Bresciában is futballozó Guardiola Paolo Maldininek, az AC Milan visszavonuló csapatkapitányának is ajánlotta a győzelmet:. "Az elmúlt húsz év egyik legnagyobb alakjának, Paolo Maldininek is dedikálom ezt a sikert. A vasárnapi búcsúztatásról pedig az a véleményem, hogy húsz-harminc embernek nem lett volna szabad elcsúfítania a dolgot" - utalt arra a tréner, hogy a hétvégén néhány drukker transzparensen kritizálta a védőt, aki szerintük néhány éve eltávolodott tőlük.

Ami az értékelést illeti, a spanyol média inkább Laportával fújt egy követ, hiszen a "halhatatlan", "felejthetetlen", "legenda", "a világ legjobb csapata", és ehhez hasonló minősítésekkel számolt be a BL-diadalról.

Forrás: AFP

Az El País szerint a világ legjobb játékosa: Lionel Messi
(kattintson a képre a galériáért!)

A lelkesedés, ha lehet, még fokozottabb a katalán sajtóban, a La Vanguardia például azt írta, hogy a Barca és szurkolói történetük legnagyszerűbb éjszakáját élték át a római 2-0-s sikerrel, a BL-trófea megkaparintásával. "Bajnokok! (háromszor)" - áll a lap címoldalán. A szintén katalán El Periodico szerint a Barcelona "közel került a mennyországhoz", és "beírta nevét a történelembe".

A madridi Marca egyszerűen műalkotásnak minősítette a csapatot, hozzátéve, hogy "az egész világ meghajolt a legjobb futball előtt". Az ugyancsak fővárosi As "meseszerű győzelemről" írt, büszkén említve azt is, hogy "a spanyol labdarúgás bizonyította vezető szerepét".

Az El País szerint jelenleg a Barcelona a világ legjobb csapata, argentin támadója, Lionel Messi pedig a világ legjobb játékosa. Az El Mundo barcelonai uralomról számolt be, az ABC pedig úgy véli, a Barca "berendezkedett a paradicsomban".