Vágólapra másolva!
Vadócz Krisztián csapata, az Osasuna 0-1-ről fordítva nyert a Real Madrid ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában, és így bennmaradt az első osztályban. A magyar válogatott futballista nem kapott játéklehetőséget. José Antonio Camacho együttese egy hete az FC Barcelona otthonában 1-0-ra diadalmaskodott.

Az Osasuna stadionjában a Real Madrid szerzett vezetést a 11. percben: Higuaín a jobbszélen kapott remek labdát, jobbal lekezelte a labdát, egy remek csellel tisztára játszotta magát védőjével szemben, majd ballal, kiszorított helyzetből remekül lőtt el Ricardo mellett (0-1).

Nagy gólörömöt csaptak a vendégjátékosok, amely korainak bizonyult: mindössze négy percre rá a cseh Plasil indult meg a Real-kapu felé, lopta a távolságot, majd távolról megcélozta a jobb alsót, s a labda a lomhán vetődő Casillas mellett a hálóban landolt (1-1).

A 60. percben - amikor a hazaiak Salgado kiállítása miatt már emberelőnyben futballoztak - a győzelmet érő gólt Juanfran szerezte: egy kifejelt labdát 17-ről, kapásból vágott a kapu bal oldalába (2-1).

A Real idényéhez méltó volt a befejezés: a lefújás előtt a csereként beállt holland Huntelaart is kiállította a játékvezető.

A Numancia és a Recreativo mellett a harmadik kieső a Betis lett, amely hazai pályán csak döntetlent játszott a Valladoliddal.

Még a pamplonai meccs előtt tanácstalanul nyilatkozott sorsáról Juande Ramos, a Real Madrid vezetőedzője. "Nem tudom, maradok-e, egyelőre senki sem szólt. Június 30-ig én vagyok a tréner, ennyi biztos. Elnökváltás van kilátásban, és több ajánlatot is kaptam, de egyelőre semmi biztosat nem tudok."

A Real utolsó öt bajnokiját mind elveszítette, így a világ nyolcadik csodája lenne, ha Ramos a madridi kispadon maradna. A spanyol Cadena SER rádióállomás csütörtöki értesülése szerint Villarreal kispadjáról átülő Manuel Pellegrini lesz a királyi gárda új mestere. A rádió úgy tudja, jövő kedden be is mutatják az új szakvezetőt, sőt: a Real régi-új elnöke, Florentino Pérez két nappal később az első nagy átigazolásról is tájékoztatja a közvéleményt, és csütörtökön bemutatja a brazil Kakát, aki az AC Milantól érkezhet a fővárosi együtteshez.

Az Osasuna-Real Madrid (1-2) góljai:


Vasárnapi lapértesülés szerint bundagyanú merült fel a spanyol labdarúgó másodosztályban. Az El Mundo napilap úgy tudja, hogy ismeretlenek a CD Castellón több játékosának is pénzt kínáltak fel áprilisban, ha csapatuk kikap a feljutásra esélyes Real Zaragozától. Az érintett futballisták visszautasították az ajánlatot, és értesítették Paco Herrera vezetőedzőt.

Az április 11-i találkozó 1-1-es döntetlennel végződött, a zaragozaiak pedig tagadták, hogy bármi közük lenne a vesztegetési kísérlethez. Az ugyancsak második ligás Gimnastic Tarragona illetékesei úgy nyilatkoztak az újságnak, hogy többször is megpróbálták már - hiába - lefizetni a játékosokat.

Cesc Fabregasért 45 millió eurót adna a Barcelona
A spanyol bajnok, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona egykori neveltjével, Cesc Fabregasszal szeretne tovább erősíteni az új futballszezonban, s akár 45 millió eurót is kész fizetni az angol Arsenalnak a spanyol válogatott középpályás elengedéséért. A madridi Marca angliai médiaértesülésekre hivatkozva írta ezt vasárnap, biztosra véve, hogy a katalán élklub megteszi ajánlatát a londoniaknak. Fabregast annak idején, jelesül 2003-ban, 16 évesen "foglalta le" magának az Arsenal a Barcától - 857 ezer euróért.

Primera División, 38. forduló:
Osasuna - Real Madrid 2-1 (1-1)
Osasuna: Ricardo - Flano, Cruchaga, Monreal, Azpilicueta, Nekounam, Punal, Plasil, Juanfran, Pandiani, Shojaei (Sola, 80.).
Real Madrid: Casillas - Metzelder, Kagelmacher (Tebar, 58.), Miguel Torres Gómez, Salgado, Van der Vaart, L. Diarra, Marcelo, Robben (Huntelaar, 78.), Raúl, Higuaín.
gól: Plasil (15.), Juanfran (60.), illetve Higuain (11.)
piros lap: Salgado (56.), Huntelaar (90.) - mindkettő Real Madrid

Racing Santander - Getafe 1-1 (1-1)
gól: Moral (34.), illetve Granero (39.)

Sporting Gijón - Recreativo 2-1 (0-1)
gól: Barral (58), Luis Moran (67) , illetve Martin (23)

Betis - Valladolid 1-1 (0-1)
gól: Oliveira (50.), illetve Aguirre (45.)

Numancia - Sevilla 0-2 (0-0)
gól: Armenteros (88.), Moreno (92., öngól)

Espanyol - Málaga 3-0 (2-0)
gól: Tamudo (5., 44., 56., utóbbit 11-esből)
piros lap: Wellington (54., Málaga)

A végeredmény:
1. Barcelona 38 105-35 87 pont - Bajnokok Ligája
2. Real Madrid 38 83-52 78 - Bajnokok Ligája
3. Sevilla 38 54-39 70 - Bajnokok Ligája
4. Atlético Madrid 38 80-57 67 - Bajnokok Ligája, selejtező
5. Villarreal 38 61-54 65 - Európa Liga
6. Valencia 38 68-54 62 - Európa Liga
7. Deportivo La Coruna 38 48-47 58
8. Málaga 38 55-59 55
9. RCD Mallorca 38 53-60 51
10. Espanyol 38 46-49 47
11. UD Almeria 38 45-61 46
12. Racing Santander 38 49-48 46
13. Athletic Bilbao 38 47-62 44
14. Sporting Gijon 38 47-79 43
15. CA Osasuna 38 41-47 43
16. Real Valladolid 38 46-58 43
17. Getafe 38 50-56 42
18. Betis 38 51-58 42 - kiesett
19. CD Numancia 38 38-69 35 - kiesett
20. Recreativo Huelva 38 34-57 33 - kiesett

A góllövőlista végeredménye:
32 - Forlán (Atlético)
30 - Eto'o (Barcelona)
28 - Villa (Valencia)
23 - Messi (Barcelona)
22 - Higuaín -(Real Madrid)
19 - Negredo (Almería), Henry (Barcelona)
18 - Kanouté (Sevilla), Raúl (Real Madrid)
17 - Agüero (Atlético)