Vágólapra másolva!
A Soproni Liga 2009/2010-es szezonjában Lothar Matthäus irányítja az FC Fehérvár labdarúgócsapatát - jelentette be a klub szerda délután.

A magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, a 150-szeres német válogatott, világbajnok aranylabdás jelenleg Dubajban tölti a szabadságát, így június 19-én írja majd alá Székesfehérváron a 2+1 évre szóló szerződését.

Matthäus már jelenleg is a stáb kialakításán dolgozik, így - a Fejér Megyei Hírlap szerint - elképzelhető, hogy pályaedzőként Bódog Tamás, kapusedzőként Disztl Péter, továbbá egy erőnléti edző segíti a munkáját. A tavalyi bajnokságban hatodik helyen végzett együttes új edzőjének több lehetősége is volt: felajánlották neki a kameruni szövetségi kapitányi posztot, az FC Basel vezetőedzői tisztségét, és sportigazgatóként a Düsseldorf is foglalkoztatta volna, de az FC Fehérvár mellett döntött.

A neves edző érkezésével a csapattal kapcsolatos elvárások is megnőttek - erősítette meg az [origo] érdeklődésére Berzi Sándor, az FC Fehérvár ügyvezető igazgatója. Szerinte félreértelmezték Mezey György korábbi szavait a külföldi edző szükségességéről, a spanyol befektetők érkezését pedig minden alapot nélkülöző találgatásnak tartja.

- A fehérvári drukkerek izgatottan figyelik a híreket, s abban bíznak, jövőre talán már a bajnoki címért küzdhet csapatuk. Bízhatnak ebben? - kérdeztük Berzit.
- Bízhatnak, és mi is ebben bízunk. Az elmúlt szezonban az 1-4. hely elérése volt a kitűzött cél, s bár a harmadik helytől sem volt távol a csapat, végül csak a hatodik lett. Ennek ellenére a játékoskeret kialakítása sikeres volt. Volt egy olyan terv, hogy három éven belül legyen egy élcsapatunk, ez volt az első év, és úgy gondolom, a tervek megvalósítása felé jó után haladunk.

- Az aranyérem is cél, vagy csak az élcsoportba kerülés?
- A hároméves terv része a bajnoki cím elérése, most jön a második év.

- Ehhez milyen további erősítéseket tervez a klub?
- Az erősítések már javában elkezdődtek, Varga Róbert után újabb két játékos érkezett: Présinger Ádám az MTK-tól, míg Lipták Zoltán az Újpesttől, s tárgyalunk egy kiváló képességű orosz csatárral is. Egy biztos: jóval erősebb lesz az új keret, mint a tavalyi.

- Mezey György állítólag azt mondta korábban, hogy egy magyar edző nem boldogulhat a hazai futballközegben, ezért van szükség külföldi szakemberre. Ön mit gondol erről?
- Félreértették Mezey György szavait! Fehérvárra azért kell külföldi edző, hogy meg tudjunk felelni a szurkolói elvárásoknak, de nem biztos, hogy más klubokról is elmondható ugyanez. Általánosították a szakmai igazgató szavait, a külföldi edzőre most, jelen helyzetben van szüksége a csapatnak, meglehet, két év múlva más lesz a helyzet.

- A spanyol Grupo Milton lesz a Fehérvár új tulajdonosa?
- Meglepve olvasom az újságokat, semmi ilyesmiről nincs szó. Az emberi fantázia korlátlan.

- A fehérvári bajnokikon gyakran megforduló vendég többek között a MOL és az OTP első embere, Hernádi Zsolt és Csányi Sándor is. Van, lesz közük a Fehérvárhoz?
- Szeretnénk, hogy minél többen jöjjenek el hozzánk, úgy érezzék, hogy egy Fehérvár-bajnokit nézni jó program, és esetleg valamikor szorosabb kapcsolat is kialakulhat.

Lothar Matthäus
Született:
1961. március 21., Erlangen (Németország)
Első profi mérkőzése: 1979-ben a Borussia Mönchengladbachban
Első válogatott találkozó: 1980-ban Hollandia ellen
Csapatai játékosként: Borussia Mönchengladbach (1979-1984), Bayern München (1984-1988), Internazionale (1988-1992), Bayern München (1992-2000), New York/New Jersey MetroStars (2000)
Sikerei játékosként: világbajnok (1990), kétszeres vb-második (1982, 1986), Európa-bajnok (1980, 1991), kétszeres BL-döntős (1987, 1999), 2-szeres UEFA-kupa-győztes (1996), UEFA-kupa-döntős (1980), 7-szeres német bajnok (1985, 1986, 1987, 1994, 1997, 1999, 2000), hétszeres német bajnoki ezüstérmes (1988, 1993, 1996, 1998), német bajnoki bronzérmes (1984), 3-szoros német kupagyőztes (1986, 1998, 2000), 3-szoros német kupadöntős (1984, 1985, 1999), 4-szeres Ligakupa-győztes (1997, 1998, 1999, 2000), olasz bajnok (1989 )
Válogatottságok száma: 150

Matthäus eddigi állomáshelyei edzőként:

2001-2002Rapid Wien (osztrák)
2002. december - 2003. decemberFK Partizan (szerb)
2004. január - 2005 decembermagyar válogatott
2006. január - 2006. márciusAtletico Paranaense (brazil)
2006. május - 2007. júniusRed Bull Salzburg
2008. június -2009. májusMaccabi Netanya



Lothar Matthäusnak nem a Magyarországra való visszatérés volt az álmai netovábbja, sokkal inkább szeretett volna a Bundesligában edzősködni, ám ott nem tartottak rá igényt.

A német első osztályban megannyi szabad kispad volt, lemondások vagy lejáró szerződés miatt a Bayern München, a Mönchengladbach, az 1. FC Köln, a Bayer Leverkusen, a Hamburger SV, az Eintracht Frankfurt, a VfL Wolfsburg, az FC Schalke 04, az Energie Cottbus és az Arminia Bielefeld is edzőt keresett, ám egyik csapat sem Matthäusban látta a megoldást.

Ezt a német világsztár szóvá is tette: "Nem tudom, mi bajuk van velem Németországban" - nyilatkozta Matthäus a Bildnek. "Már edzőként is bizonyítottam, bajnoki címek és felfedezett fiatal játékosok állnak a Lothar Matthäus név mellett. Hazámban ügyet sem vetnek ezekre a tényekre. Én ennek ellenére is bízom abban, hogy ez egyszer majd megváltozik. Nagyon jól ismerem a Bundesligát. Talán a klubvezetők attól félnek, hogy kitaszítom őket a reflektorfényből. Engem kifejezetten meglep, hogy milyen edzők ülhetnek le a kispadra. Van, aki külföldről jön, s olyan is van, akit kiesett csapattól karolnak fel. Úgy tűnik, kívülről nem lehet betörni ebbe a körbe" - nyilatkozta Matthäus mindössze néhány nappal ezelőtt.