Vágólapra másolva!
Nagy visszatetszést keltett a Bayern München szurkolói körében, hogy a labdarúgócsapat francia légiósa, Franck Ribéry kijelentette, csak a Real Madridban tudja elképzelni jövőjét. A mérges drukkerek azonnal szabadulnának a felelőtlenül nyilatkozó játékostól.

Kiverte a biztosítékot a Bayern München szurkolói körében Franck Ribéry a francia L'Équipe-nek adott nyilatkozata. Ribéry arról beszélt a lapnak, hogy eldöntötte, el akar menni Münchenből, sőt azt is kijelentette, vagy a Real Madridban folytatja pályafutását, vagy sehol. A Bayern álláspontja szerint Ribéry nem eladó, a szurkolók viszont elüldöznék még az Allianz-aréna környékéről is a felelőtlenül nyilatkozó franciát.

"Azonnal a lelátóra vele" - nyilatkozta a Bildnek egy szurkoló, aki szerint így Ribérynek a vb-csapatba kerülésre sem lenne esélye. "Szánalmas vicc" - mondta egy másik rajongó Ribéry nyilatkozatáról, egy harmadik szerint egy módja lenne a probléma megoldásának. "El kell adni és utána nyugalom lesz" - fogalmazta meg véleményét.

Annyi bizonyosnak látszik, hogy Ribéry komolyan gondolja a Bayernből való távozást, csütörtökön az edzést is idő előtt fejezte be. Kedvetlenül mozgott az első percektől fogva, majd negyed 12-kor odasétált Louis van Gaalhoz, váltott vele néhány szót és azonnal elindult az öltöző felé.

Van Gaal a vállánál fogva visszahúzta, beszélgettek még egy kicsit, de Ribéryt nem hatotta meg a holland tréner: a csapat fizikoterapeutájával tért vissza, arra hivatkozva, hogy megsérült. A hivatalos diagnózis szerint vízhólyag keletkezett a sarkán, amelyet a tréning elején kapott új cipők okoztak.

Uli Hoeness klubvezér egyelőre nem hajlandó foglalkozni Ribéry hisztijével, csak azt ismételte meg, amit a klub már elmondott. "Ribéry a Bayern Münchené" - mondta Hoeness, világossá téve, hogy a németek csak a szerződésben szereplő 80 millió eurós kivásárlási árért cserébe engedik el a franciát. Az pedig erősen kérdésesnek látszik, hogy a közel 220 millió eurós nagybevásárlás után Ribéry megér még 80-at a Real Madrid számára.