Vágólapra másolva!
Brit sajtóértesülések szerint a Manchester United labdarúgócsapatához tart a korábbi aranylabdás Michael Owen. Több lap pénteki számában is az jelent meg, hogy a válogatott csatárnak már csak az átigazolásokkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie, hogy aláírjon a bajnokcsapathoz, amely egyelőre nem kívánt reagálni a hírre.

Owen még a Liverpool játékosaként lett aranylabdás, amikor 2001-ben a Vörösökkel elhódította az UEFA-kupát, majd 2004-ben a Real Madridhoz távozott. Mivel a Realban nem sikerült stabil kezdőjátékossá válnia, így egy év múlva a Newcastle Unitedhez szerződött, ahonnan most azért távozik, mert a Szarkák kiestek a Premier League-ből.

Legutóbbi idénye nem csak a kiesés miatt számít gyászosnak, hanem azért is, mert sérülései miatt keveset tudott játszani, előbb a bokájával voltak gondok, majd ágyékműtétje vonta ki a forgalomból. Minden sorozatot beleértve összesen tíz gólig jutott, de utolsó találatát januárban szerezte...

A Unitednél Cristiano Ronaldo és Carlos Tévez tévezése miatt alapos erősítésre szorul a támadószekció, és bár sikerült becserkészni a Wigantől az ecuadori Antonio Valenciát, a szélső személye önmagában még nem garancia a MU-minőség szinten tartására.

Ahogy az ilyenkor szokás, röpködtek a nevek, felmerült a Real Madridból elvágyódó Huntelaartól kezdve az éppen a spanyolok által megszerzett Benzemáig bezárólag több elsőrangú támadó neve is, Owen ugyanakkor váratlanul került elő a cilinderből. Vele kapcsolatban eddig az Evertont, az Aston Villát, a Stoke-ot és a Hullt emlegették, egyik sem az a klasszikus nagycsapat, ugyanakkor mindenhol főszerepet szántak volna neki.

A leigazolásával nem kis kockázatot vállalna a Manchester, Owen ugyanis a sok sérülés mellett messze van régi formájától, de ha valaki, Sir Alex Ferguson tudja a dolgát, a skót mester rutinos róka, nem kizárt, hogy az egykori Liverpool-kedvencből is ki tudná hozni a még benne rejlő potenciált.

Ráadásul ami hasznot hozna a MU-nak, az Owennek is előnyére válna, vagyis ha bejön a húzás, és a 89 válogatott fellépésén 40 gólig jutó csatár a Vörös Ördögök között ismét elkezdi szomorítani a kapusokat, akkor ismét alapember lehet a nemzeti csapatban, amelyben Fabio Capello regnálása óta mindössze egyszer jutott szóhoz, akkor is csereként. Márpedig jövőre vébét rendeznek, Anglia szinte biztos, hogy kijut, kell ennél jobb motivácó valakinek?

Szintén az angol bajnokhoz kapcsolódó hír, hogy a 20 éves brazil középpályás, Rodrigo Possebon egy évre kölcsönbe a portugál Bragához került.