Vágólapra másolva!
Jövő csütörtökig lezárulhat az egyre kínosabb Franck Ribéry-ügy a Bayern München labdarúgócsapatánál. A Bild című napilap keddi kiadása szerint a bajor klub ultimátumot intézett a francia sztárhoz, akinek legkésőbb a donaueschingeni edzőtábor kezdetéig el kell döntenie: megy vagy marad.

A Real Madridba vágyó középpályás vételára 80 millió euró, csakhogy a madridiak eddigi legmagasabb ajánlata 64 millióról szólt. Louis van Gaal vezetőedző hétfőn megerősítette: a klub érdeke azt kívánja, hogy minél előbb pont kerüljön az egyre cirkuszibb jelleget öltő ügy végére.

A világ egyik legjobb játékosának számító Ribéry a múlt héten nem hagyott kétséget afelől, hogy távozna a bajoroktól, és a Realnál szeretné folytatni a pályafutását. A válogatott futballista erről a L'Equipe című lapnak nyilatkozott, s mindezt megtetézte azzal is, hogy különböző sérülésekre hivatkozva nem vett rész a Louis van Gaal vezette első edzéseken. A hét végére azonban - legalábbis egy újabb interjú szerint - meggondolta magát, azt hangoztatva, hogy korábbi kijelentését rosszul idézték, és valójában semmi kifogása az ellen, hogy továbbra is a Bayern München játékosa legyen.