Vágólapra másolva!
A Szombathelyi Haladás kedden a továbbjutás reményében kelt útra Kazahsztánba, ahol csütörtökön - magyar idő szerint 15 órától - egygólos előnyét próbálja megőrizni az Irtis Pavlodar együttese ellen, a labdarúgó Európa-liga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján.

"Egészen más jellegű mérkőzés vár ránk Kazahsztánban, mint amilyen a szombathelyi meccs volt" - fogalmazott elutazás előtt Csertői Aurél, a Haladás trénere. "Ellenfelünk a Rohonci úton kizárólag a védekezéssel fogalakozott, ám hazai pályán vélhetően egyből nekünk esik majd, és megpróbálja minél előbb ledolgozni a hátrányát."

A szakember szerint a sikerhez alapelvárás, hogy gárdája masszívan és hiba nélkül védekezzen, ugyanakkor hozzátette, csak akkor juthatnak tovább, ha sikerül gólt szerezni. "A Pavlodar támadni fog, így nekünk is lesz területünk helyzeteket kialakítani, csak nem szabad eltékozolni a lehetőségeket. Nem lesz könnyű kipihenni a 11 órás repülőút és a négyórás időeltolódás fáradalmait, de nincs mit tenni, ezekkel a körülményekkel meg kell birkóznunk" - beszélt a várható nehézségekről Csertői.

A tréner arról is beszámolt, hogy mindenki egészséges, az első meccsen kisebb bokasérülést szenvedett Molnár Balázsra is számíthat. "Mi várhatjuk kedvezőbb helyzetből a visszavágót, képesnek érzem csapatomat a továbbjutásra".

A magyar csapat meccsén kívül további 22 visszavágót rendeznek csütörtökön az UEFA-kupát felváltó Európa-liga selejtezőjében. A bajnoki ezüstérmes Újpest a második, a kupagyőztes Budapest Honvéd pedig a harmadik fordulóban kapcsolódik be a sorozatba.