Vágólapra másolva!
Fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a svéd labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján a Debreceni VSC-TEVA BL-selejtezős ellenfele, a Kalmar FF. A legutóbbi öt bajnokiján 13 pontot szerző gárda az alsóházi Djurgardent verte hazai környezetben, s így jelenleg - a Göteborg és az Elfsborg mögött - a harmadik helyen áll az első osztályú Allsvenskanban.

A Loki BL-riválisának a góljait Rasmus Elm és a duplázó Tobias Eriksson, valamint a Daniel Mendes, Daniel Sobralense brazil duó és a nigéria Abiola Dauda szerezték.

Mindeközben Debrecenben továbbra is nagy a roham a jegyekért, két nap alatt megduplázódott az eladott belépők száma. Szerdáig háromezret adott el a magyar bajnok, ám ez péntek délre megduplázódott, ameddig - a dvsc.hu beszámolója szerint - több mint hatezer jegy talált gazdára.

A két csapat először jövő szerdán Debrecenben csap össze egymással a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában, a visszavágót egy héttel később, Kalmarban rendezik.