Vágólapra másolva!
Utolsóként a Hamburg jutott a második fordulóba a labdarúgó német kupában, miután büntetőkkel nyert a másodosztályú Fortuna Düsseldorf otthonában.

A meccs álomszerűen indult a Hamburg számára, a negyedik percben Aogo beadására Petric érkezett, és ballal a bal sarokba terelte a labdát 11 méterről. A HSV előnye azonban nem tartott sokáig, a 11. percben egyenlített a Düsseldorf: Christ az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, és az élesen kapu elé lőtt labdába középen Fink szúrt bele a rövid saroknál.

Hihetetlenül eseménydúsra sikeredett a meccs eleje, Pitroipa ismét a Hamburgnak szerezhetett volna vezetést, de a kihagyott helyzet megbosszulta magát: Christ nagy passza után Caillas a jobb helyzetben érkező társnak akarta átemelni a labdát, amely a menteni készülő Boateng testéről került a hálóba. Az első félidő végén még Rostnak volt kétszer is védenivalója, előbb Christ, majd Jovanovic ellenében nyert csatát, amivel életben tartotta a HSV reményeit.

A fordulás után rákapcsoltak a vendégek, és gyorsan egyenlítettek, az 54. percben Tesche szerzett erőszakosan labdát Finktől, Trochowski pedig egy 25 méteres bombagóllal zárta le az akciót. Az előzményeket tekintve némileg meglepően hatott, hogy a rendes játékidő hátralévő részében már nem esett gól, így jöhetett a hosszabbítást, amelyben a Hamburg Trochowski büntetőjével visszavette a vezetést.

Összefoglaló a meccsről:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=xzKotV9aDEFM38Yq


Egészen a 120. percig továbbjutónak érezhette magát az élvonalbeli csapat, akkor viszont az utolsó támadásból megmentette a meccset a Düsseldorf, a csereként beállt Lambertz lövése Aogo lábán megpattanva hullott a jobb sarokba.

A lélektani előny így a másodosztályú csapatnál volt, de a Fortuna nem tudott élni vele, Rost ugyanis Heidinger és Caillas tizenegyesét is kivédte, és mivel a hamburgiak lába nem remegett meg, így Bruno Labbadia fiai készülhetnek a második fordulóra.

német kupa, 1. forduló:
Fortuna Düsseldorf (II. osztályú) - Hamburger SV 3-3 (2-1, 2-2, 2-3) - tizenegyesekkel 1-4
gól: O. Fink (11.), J. Boateng (16., öngól), Lambertz (120.), illetve Petric (4.), Trochowski (54., 95., az elsőt 11-esből)