Társoldalunk:

Bodnár: Egy életen keresztül végigkísér a baleset

2009.09.14. 14:33

Balesete óta először állt a sajtó nyilvánossága elé Bodnár László, a DVSC-TEVA válogatott védője, aki augusztus 28-án gépkocsijával halálra gázolt egy kerékpárost. A válogatott jobbhátvéd a debreceni sajtótájékoztatón elmondta, egész életében végigkíséri majd a baleset, és ha nem tudja túltenni magát rajta, akkor pszichológus segítségét kéri. Szima Gábor, a Debrecen tulajdonosa kiállt Bodnár mellett, ugyanakkor erősen kritizálta azokat az újságokat, amelyek szenzációhajhász módon tálalták a történteket.

Bodnár a Debrecen Nyíregyháza elleni bajnokiját és a magyar válogatott Svédország elleni vb-selejtezőjét is kihagyta balesete miatt, a portugálok ellen viszont már pályára lépett, és a jobbak közé tartozott.

"Borzasztóan sajnálom a történteket. Egy életen keresztül végigkísér, nem lehet elfelejteni. Nem kívánom senkinek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön. Mátészalkára indultam, meg akartam látogatni a szüleimet, Nyírbátorból kiérve megelőztem egy személygépkocsit, és amikor visszatértem a sávba, a biciklis előttem volt, és nem tudtam kikerülni az ütközést.

Próbáltam fékezni, de már késő volt. Nehéz nekem, aki még nem került ilyen helyzetbe, nem tudja átérezni. Vasárnap voltam a családtagoknál, személyesen elbeszélgettünk másfél-két óráig, pozitívan álltak hozzám. Elmondták, hogy nem haragszanak rám, sok sikert kívántak a pályafutásomhoz és az élethez. Azon a helyen, ahol a baleset történt, mécsest és virágot helyeztem el, illetve a temetőben is jártam. Ha nem leszek jobban, ha nem tudom feldolgozni, elképzelhető, hogy pszichológus segítségét kérem. Erről többet nem szeretnék beszélni, nem is tudnék" - idézi Bodnárt a Debrecen honlapja.

A Loki vezetői azért hívták össze a sajtótájékoztatót, mert szerintük több lap szenzációhajhászás céljából nem a valóságot írta le. "Az a meghurcoltatás, amelyben Bodnár Lászlónak része volt a sajtó részéről, a labdarúgónak, a DVSC-TEVA kiváló válogatott játékosának nem járt volna ki" - fogalmazott Szima Gábor, a Debrecen tulajdonosa. "Amit néhány médium megengedett magának, több volt a soknál. Természetesen lehetőség van véleményt formálni, megírni a valóságot, de mindenképpen a valóságot. Objektíven kell tájékoztatni az olvasókat és a televízió nézőit. Nagyon sajnálatos, hogy néhány médium nem ezt tette, hanem szenzációt próbált kreálni. Ilyen balesetek sajnos előfordulnak, és ha nem Bodnár Lászlóval történik, akkor nem kap ekkora publicitást."

Bodnárt egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a bíróság, amely emellett 250 ezer forint pénzbüntetést, valamint egy év hat hónap gépjárművezetéstől való eltiltást szabott ki a hátvédre. "Figyelembe vették, hogy az áldozat erősen ittas állapotban volt, négy ezrelék feletti volt a vérében az alkoholmennyiség. Bár mellényt viselt, de a biciklije nem volt kivilágítva, és az út közepén haladt. Fontos tényező volt, hogy a játékosnak korábban nem volt balesete, illetve az elmúlt két évben szabálysértést sem követett el" - magyarázta az ítélettel kapcsolatban dr. Móra István, Bodnár ügyvédje.

A Debrecen segített az áldozat családjának, magára vállalta a temetés költségeit, Bartha Csaba sportigazgató, aki a temetésen részt vett, elmondta, a rokonok nem voltak ellenségesek, elfogadták a részvétnyilvánítást. Bodnár tagja a Debrecen utazó keretének, a magyar bajnok ugyanis szerdán a Liverpool vendégeként a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában lép pályára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK