Vágólapra másolva!
Argentína a csereként beállt Mario Bolatti góljával 1-0-ra nyert Uruguayban, és ezzel ott lesz a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon. Mivel Ecuador kikapott Chilében, így Uruguay a Costa Rica elleni pótselejtezőn még kiharcolhatja a részvételt.

Igazi ki-ki meccsre készülődtek a csapatok Montevideóban, de az első félidőben szinte semmi nem történt, azon kívül, hogy jó dél-amerikai szokás szerint össze-vissza rugdosták egymást a játékosok.

A másodikban is először akkor jött lázba a publikum, amikor bemondták, hogy Chile vezet Ecuador ellen, ez mind Uruguaynak, mint Argentínának kedvező eredmény volt. A nagy tét mintha agyonnyomta volna a csapatokat, hiába volt a pályán az egyik oldalon Higuaín és Messi, a másikon Suárez és Forlán, a kapusoknak semmi dolga nem akadt.

Aztán Forlán szabadrúgása után a hazaiak csapatkapitánya, Lugano fejelt volna tisztán, de hiába vetődött be, a labdát háttal találta el, Maradona megkönnyebbülten sóhajthatott fel.

A hajrában Caceres hét perc alatt begyűjtött két sárgát is, azaz megfogyatkozott a hazai csapat, Argentína pedig gyorsan kihasználta az emberelőnyt: egy szabadrúgás után Verón elé került a labda, de a lövése levágódott a védőkről, éppen a csereként beállt Bolatti elé, aki jobbal, hét méterről a bal sarokba gurított.

A mindent eldöntő gól:

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fkMilnO4zmnDS1Gz


A hátralévő pár percet már kihúzta Maradona csapata, a lefújás után pedig egy kupacban ünnepeltek a vendégek, az isteni Diego az 1986-os, vb-győztes csapat szövetségi kapitánya, Carlos Bilardo vállán zokogott, Argentína ott lesz a vébén, Uruguay pedig, csakúgy mint a legutóbbi két vébét megelőzően, ismét pótselejtezőre kényszerül. A celeste 2001-ben túljutott Ausztrálián, az óceániaiak négy évvel később aztán visszavágtak, most Costa Rica lesz Forlanék ellenfele.

Dél-Amerika, 18. (utolsó) forduló:
Peru - Bolívia 1-0 (0-0)
gól:
Fano (54.)
piros lap: Fano (55.), illetve Rivero (40.)

Brazília - Venezuela 0-0
piros lap:
Miranda (58., Brazília)

Chile - Ecuador 1-0 (0-0)
gól:
H. Suazo (53.)
piros lap: S. Castillo (84., Ecuador)

Uruguay - Argentína 0-1 (0-0)
gól:
Bolatti (84.)
piros lap: Caceres (84., Uruguay)

Paraguay - Kolumbia 0-2 (0-0)
gól: A. Ramos (62.), Rodallega (81.)

A dél-amerikai selejtezősorozat végeredménye:

1.Brazília1897233-1134
2.Chile18103532-2233
3.Paraguay18103524-1633
4.Argentína1884623-2028
5.Uruguay1866628-2024
6.Ecuador1865722-2623
7.Kolumbia1865714-1823
8.Venezuela1864823-2922
9.Bolívia18431122-3615
10.Peru18341111-3413


Brazília, Chile, Paraguay és Argentína kijutott a vébére, Uruguay pótselejtezőt játszik Costa Ricával.