Vágólapra másolva!
Miután a Gera Zoltán és Erwin Koeman ellentéte odáig fajult, hogy a Fulham játékosa lemondta a válogatottságot, megkérdeztük olvasóinkat, mi a véleményük a konfliktusról, illetve annak következményeiről. A szavazók többsége nem tulajdonít jelentőséget Gera döntésének.

A Dánia elleni, már tét nélküli vb-selejtező előtti napon Gera Zoltán elkésett a magyar válogatott taktikai értekezletéről, mire Erwin Koeman büntetésből kihagyta a válogatottból, sőt még a cserék közé sem nevezte a a csapatkapitányt Koppenhágában. A döntést követően Gera közölte, hogy a továbbiakban nem tekinti magét a keret tagjának, és még a meccs előtt visszarepült Angliában.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Blogjában később azt írta, hogy már régóta érlelődött benne ez a döntés, úgy érzi, az utóbbi időben több méltánytalanság is érte a kapitány részéről, és a hangulat is zavarja a válogatottnál, amelyben egy ideig nem akar szerepelni.

Kisteleki István MLSZ-elnök később az [origo]-nak úgy nyilatkozott, Gera cserbenhagyta a csapatot, ez pedig a legsúlyosabb dolog, amit csapatkapitányként elkövethetett. Erwin Koeman közölte: amíg ő a kapitány, Gerának nincs visszaút a válogatottba.

A kialakult helyzet megosztotta a közvéleményt, mi pedig kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére is, ezért megkérdeztük őket, mit gondolnak a szövetségi kapitány és a (volt) csapatkapitány afférjáról. A szavazást a magyar foci szkeptikusai nyerték, 35,3 százalék szerint ugyanis teljesen mindegy, játszik-e Gera a válogatottban. A második legnagyobb csoportot (27,8%) a kompromisszumok kedvelői alkotják, ők azt mondják, ki kéne békülniük, mert Gerára szükség van. A szavazók 23,1 százaléka a szövetségi kapitány pártján áll, úgy vélik, Koemannak igaza volt, Gera pedig soha többé ne legyen válogatott. A játékos hívei kisebbségben maradtak, mindössze 13,8 százalék gondolja azt, hogy Gera joggal sértődött meg, mert Koeman méltatlanul bánt vele.