Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál válogatott támadója arra számít, hogy bokasérüléséből felépülve a hét közepén már elkezdheti az edzéseket. A Marca szerint a játékos már túl is van a tréningen.

"A legfontosabb számomra, hogy csak akkor térjek vissza, ha százszázalékos állapotban vagyok" - nyilatkozta a spanyol As című napilapnak az aranylabdás futballista.

"Nagyon bízom benne, hogy szerda-csütörtök környékén már a csapattársaimmal együtt tréningezhetek. Lesz még egy bokavizsgálatom a héten, de a felépülésem eddig rendben haladt."

A Marca című tekintélyes spanyol sportnapilap hétfői internetes kiadása szerint már edzésbe is állt Cristiano Ronaldo. Az újság a honlapján fotókat is közöl a bokasérülése után újra tréningező aranylabdás futballistáról, aki az írás és a képek tanúsága szerint a futóedzés mellett labdás gyakorlatokat is végrehajtott.

"Az FC Zürich elleni, jövő szerdai Bajnokok Ligája-találkozón már szeretnék pályára lépni, mert mindenképpen játszanom kellene a jövő vasárnapi, Barcelona elleni rangadó előtt" - kommentált a 24 esztendős portugál.

Ronaldo még szeptember végén sérült meg a francia Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen, majd az október 10-i, portugál-magyar világbajnoki selejtezőn megpróbálkozott ugyan a játékkal, ám alig húsz perc után cserét kért.

A támadó azóta nem játszott, de esély van arra, hogy a szombati, Racing Santander elleni bajnokin már pályára lépjen.