Vágólapra másolva!
Egyre népszerűbb, s lassan az irányítók által megálmodott ismertségnek fog örvendeni az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság - véli az MLS első embere.

Don Garber Miamiban, a vasárnapi Los Angeles Galaxy-Real Salt Lake döntőt felvezető hétfői sajtótájékoztatón beszélt újságíróknak arról, hogy a liga csapatai jelentős részének komoly szurkolótábora van már, olyan drukkerekkel, akik utazni is hajlandóak kedvenceikért.

"Hosszú évekig azt lehetett mindenhonnan hallani, hogy ez a sportág soha sem lesz népszerű az Egyesült Államokban és Kanadában, mert az emberek nem értik, nem érzik magukénak, csak a gyerekek játsszák, ám már a középiskolában felhagynak vele - nyilatkozta az MLS-vezér. - Ezzel szemben mára olyan városokban mint Seattle, Toronto vagy Chicago nagy népszerűségnek örvend. Egyre több csapatunk van, a nézőszám emelkedik, és a médiában is egyre nagyobb terjedelemben foglalkoznak velünk."

Az MLS mostani szezonjának átlagnézőszáma 16 037 volt, ám a bajnoksághoz most csatlakozó Seattle Sounders meccseit 30 ezren látogatták. A ligánál azt szeretnék, ha belátható időn belül 20 csapatosra tudnák növelni a létszámot a jelenlegi 15-ről.

Erre van is esély, mivel jövőre már ott lesz a mezőnyben a Philadelphia Union is, majd 2011-ben érkezik egy vancouveri és egy portlandi gárda.