Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség nem tesz rendőrségi feljelentést a múlt pénteken kipattant, magyar csapatokat is érintő bundaügy miatt, a szervezet jogi szakértője szerint ugyanis erre semmi okuk nincsen. A MLSZ megkapta a hozzáférést az UEFA fogadásokat ellenőrző rendszeréhez, konkrétumokat azonban csak a következő elnökségi ülésre ígér. A szövetség szerint jelenleg minden csapat megnevezése puszta találgatás.

Az MLSZ pénteken rendkívüli elnökségi ülést tartott, hogy bundaügyben "meghozza a szükséges döntéseket", egy intézkedési terv kidolgozásának szándékán kívül azonban nem sok konkrétumot lehetett megtudni az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Kisteleki István, a testület elnöke a terv kidolgozóitól javaslatokat vár az "eredmények jogellenes befolyásolásának" kiküszöbölésére, mint mondja, "ennél többet egyelőre nem tudunk tenni, de eltökéltek vagyunk abban, hogy tiszta helyzetet teremtsünk".

Ennek érdekében az európai szövetség (UEFA) az MLSZ rendelkezésére bocsátja a saját ellenőrzési rendszerét, amellyel mostantól a magyar szövetség is elemezni tudja a mérkőzésekre érkező fogadásokat, ezt az MLSZ visszamenőleg is el akarja végezni.

Kisteleki ugyanakkor többször is kijelentette, eddig semmiféle hivatalos bejelentés nem érkezett az MLSZ-hez, amíg pedig be nem bizonyosodik valamelyik magyar klub érintettsége, addig minden csapat megnevezése puszta találgatás". "Mi nem tekintünk Bochum felé, nem kéne keverni a szezont a fazonnal" - mondta az elnök.

A bundaügyet a múlt pénteken a bochumi ügyészség robbantotta ki, kilenc érintett országról és 200 mérkőzésről, köztük 13 magyar NB I-es meccsről tett bejelentést. Szerdán az UEFA azt közölte, hogy saját hatáskörében hét mérkőzést vizsgál, köztük a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1).

Helmeczy Lászó, az MLSZ jogi ügyekért felelős alelnöke azt mondta, az UEFA csupán arról tájékoztatta az MLSZ-t, hogy a "Honvéd feltehetően megsértette az európai szövetség szabályzatát, mert a Fenerbahce elleni mérkőzése rendhagyó fogadási mintát mutatott". Ezt a levelet továbbküldték a magyar hatóságoknak, büntetőjogi feljelentést azonban nem tesznek, Helmeczy szerint erre semmi okuk nincsen. "Ebben az esetben a hatóság lépéskényszerbe kerülne, nekünk azonban nincsenek konkrét ismereteink arról, hogy a bochumi ügyészségnek vannak-e bizonyítékai az ügyben."

Miután a sajtótájékoztatón jelen lévő újságírókat nem hagyta nyugodni a kérdés, Helmeczy később így magyarázott: "Miért kellene újabb feljelentést tenni, amikor zajlik egy már egy nyomozás, profi nyomozók, titkosszolgálati eszközökkel vizsgálják az ügyet?"

Az alelnök hozzátette, az UEFA legutóbbi tájékoztatása szerint az általa vizsgált 29 ezer mérkőzésből 65 meccs eredménye alakult úgy, hogy azokat indokoltnak látták átadni a német rendőrségnek, jelenleg pedig 17 ország érintett. Az alelnök szerint két jelenleg szálon futnak a események, ám mivel a bochumiak a nyomozás érdekében nem adnak ki adatokat, így "minden információ csak pletykaszintű", s egyelőre az UEFA monitoringjából is csak annyi derül ki, hogy pirossal jelez-e a rendszer egy meccsnél, vagy nem.


Arra a kérdésre, hogy ha egy bundagyanú mégis bebizonyosodna, akkor az MLSZ csak a csalást elkövető játékosokat vagy pedig a klubot is bünteti-e majd, Helmeczy azt mondta: "Hajlamosak vagyunk csak a saját fogadási rendszerünkben gondolkodni, pedig ma már arra is lehet is szavazni, hogy az egyik csapat két játékosa kap-e sárga az első tíz percben. Tessék átgondolni, milyen büntetést kaphat egy csapat azért, ha két játékosa erre fogadott, begyűjtötte a két sárgát, és ezzel keresett százezer forintot."

"Én nem mennék bele ebbe!" - szakította félbe alelnökét Kisteleki, aki azt ígéri, a legközebbi elnökségi ülésen, december 16-án konkrétumokkal is előállnak majd.

"Három napja dolgozunk ezen éjjel-nappal, konzultáltunk a hatóságokkal, tanulmányoztuk a sporttövényt, de ide nem sportbüntetés kell, ez az ügy túlmutat a sporton" - mondta az MLSZ első embere, hozzátéve, a kialakult helyzetre való tekintettel meg fogják vizsgálni, hogy a fegyelmi szabályzatban szükséges-e újabb szankciók bevezetése.

Kisteleki beszélt arról is, hogy nem akar kibújni a felelősség alól és a klubokra hárítani azt, hiszen mindenki, aki bűnös ebben az ügyben, az a magyar labdarúgás családja ellen vétett. "Sportági szakszövetség vagyunk, nem nyomozó hatóság, az elnökség azonban a klubtulajdonossal együtt arra az álláspontra jutott, hogy minden segítséget megad az ügyben nyomozó hatóságoknak, és ha a gyanúk közül bármelyik bizonyítást nyer, a lehető legszigorúbb büntetést szabja ki az érintettekre."

Arra a kérdésre, hogy neki személy szerint jelezték-e valaha, akár informálisan is, hogy valamelyik magyar meccset manipulálhatták, Kisteleki határozott nemmel válaszolt.

Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke szerint a helyzet komolyságára jellemző, hogy MLSZ történetében először képviseltette magát mind a 16 klub egy elnökségi ülésen.

A hivatalos program után az [origo] beszélt Helmeczy Lászlóval, aki egyetértett azzal a felvetésünkkel, hogy érdemben nem sok minden hangzott el az MLSZ pénteki sajtótájékoztatóján. "Nem is hangozhatott el, már a dolog természeténél fogva sem. Nem tudom, mire számítottak a tisztelt újságírók, hogy a bochumi államügyészség bejelenti, ekkor és ekkor házkutatást fog tartani ennél és ennél az embernél? Sajnos csak arra információkra hagyatkozunk, amelyek Nyonból, az UEFA székhelyéről érkeznek. A bochumi ügyészség nem bocsátott ki hivatalos közleményt, először a Bild szellőztette meg az értesüléseit a múlt szombati számában, s azóta a Süddeutsche Zeitunggal felváltva rukkolnak elő információmorzsákkal. Így dobták be az Újpest nevét is, mindenféle bizonyíték nélkül."

Helmeczynek van is egy elmélete arról, honnan származhatnak a Bild értesülései. "Az a sejtésem, hogy a gyanúsítottak védőügyvédei szivárogtattak ki információkat. Talán másfelé akarják terelni a figyelmet, talán más okuk van rá, nem tudhatom."

Az alelnök ugyan nem volt jelen szerdán a nyoni megbeszélésen, de első kézből származó információkkal rendelkezik az UEFA székhelyén tartott összejövetelről. "Platini elnök úrtól hajmeresztő esetekről szereztünk tudomást. A legextrémebb történet egy olyan németországi mérkőzésről szólt, amely a nyolcvanadik percig 0-0-ra állt, s akkor, tíz perccel a lefújás előtt Hongkongban valaki százezer dollár értékben fogadott arra, hogy 3-0 lesz a végeredmény. Annyi lett."