Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán elkészítette a jövő évi, dél-afrikai világbajnokság csoportbeosztásának kiemelési rendjét.

A részvételt az írek elleni pótselejtezőn - szabálytalan góllal - kiharcoló, 1998-ban vb-győztes franciák ezúttal nem kaptak helyet az első nyolc csapat között, ahol két dél-amerikai együttesen és a házigazda dél-afrikaiakon kívül öt európai válogatott, köztük természetesen a címvédő olasz kapott helyet.

A második kalapba az ázsiai, valamint az észak- és közép-amerikai zónából kvalifikált együtteseket sorolták, míg a harmadikba az afrikai, illetve a kiemeltek közül kimaradó dél-amerikai alakulatok kerültek.

A negyedik kalapba a magyar válogatott selejtezőcsoportját megnyerő Dánia mellett másik három csoportelsőt, valamint a négy pótselejtezőn kijutott nemzeti csapatot tettek. Ennek értelmében a legutóbbi vb döntőjében csak tizenegyesekkel vesztő franciák az utolsó kalapba kerültek, amit persze nem hagytak szó nélkül.

Michel Hidalgo korábbi francia szövetségi kapitány szerint a csapat jóval előkelőbb helyet érdemelt volna: "Az utóbbi tíz esztendő eredményei önmagukért beszélnek" - mondta Hidalgo, aki három vb-n (1978, 1982, 1986) irányította a csapatot. "Csodálom, hogy az angolok viszont milyen előkelő besorolást kaptak, noha csak a klubcsapataik villognak. Ráadásul ezekben a gárdákban csupa külföldi játszik."

"A legutóbbi világbajnokságon döntős volt az együttes. Nem szép dolog, hogy két nappal a sorsolás előtt új szabályokat léptetnek életbe" - dohogott Gervais Martel, a Lens elnöke, a francia liga képviselője.

A FIFA képviseletében Jerome Valcke főtitkár válaszolt a franciáknak: "Az eredmények, sport-kritériumok alapján készült el a kiemelési lista. Franciaország csak pótselejtezőn harcolta ki a vb-szereplés jogát. Szóba sem került a francia-ír meccs."

A sorsolást magyar idő szerint pénteken 20 órakor rendezik meg Fokvárosban.

A kiemelés:
első kalap:
Dél-afrikai Köztársaság (rendező), Argentína, Brazília, Anglia, Németország, Olaszország (címvédő), Hollandia, Spanyolország

második kalap:
Ausztrália, Japán, Koreai NDK, Koreai Köztársaság, Honduras, Mexikó, Egyesült Államok, Új-Zéland

harmadik kalap:
Algéria, Kamerun, Ghána, Elefántcsontpart, Nigéria, Chile, Paraguay, Uruguay

negyedik kalap:
Dánia, Franciaország, Görögország, Portugália, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc