Vágólapra másolva!
A VfB Stuttgart az utolsó percig vezetett, ám ekkor egy 11-es góllal egyenlített a vendéglátó Mainz a Bundesliga 16. fordulójának a vasárnapi játéknapján. A mérkőzést a Mainzban szereplő Lőw Zsolt végigjátszotta, nem így a vendégkapus Jens Lehmann, akit a 87. percben kiállítottak.

A Stuttgart új edzője, a Markus Babbel helyére kinevezett Christian Gross hamar meggyőződhetett arról, hogy a csapat kapusa, Jens Lehmann csak a kora (40 éves) alapján számít rutinosnak.

Hét közben csak Kassai Viktornak köszönhette, hogy nem kapott sárga lapot az Unirea Urziceni elleni BL-meccsen, amelyen egy reklámtábla mögött pisilt, majd bírói engedély nélkül tért vissza a gyepre, amit csak azért tehetett meg, mert a magyar játékvezető nem látta az esetet.

Másnap megbüntették a kapust, de nem a fentebb említettek miatt, hanem mert Babbel menesztése miatt kritizálta a klub vezetését. Az pedig már mai reggeli hír, hogy Lehmann nem akar fizetni. A 61-szeres német válogatott játékos a 16. fordulóban gondoskodott arról, hogy a hétfői német napilapok címlapján is ott legyen.

A Mainz 1-0-s vezetésénél, 10 perccel a lefújás előtt a 16-oson belül vigyázott a labdára, amikor odaszaladt hozzá Aristide Bance, ütköztek, az érkező nagy lendülete miatt a kapus a földre rogyott, majd a lábát fájlalta.

A támadót nem büntették, nem így Lehmannt, aki nem felejtette el az esetet, és hét perccel később - egy ártatlan szituáció végén - odalépett Bance-hoz, rátaposott a lábára, és testtel arrébb lökte. A 25 éves mainzi nagy fájdalmában fordult párat a földön, a kapus pedig piros lapot kapott.

Polanski gólra váltotta a megítélt büntetőt, így a Stuttgart maradt a 15., Lőw Zsolték pedig előreléptek a 8. helyre.

Íme a Lehmann-Bance csata két jelenete:


Bundesliga, 16. forduló:
VfL Wolfsburg - Borussia Dortmund 1-3 (0-3)
gól:
Grafite (55.), illetve Barios (8., 10.), Owomoyela (36.)

FSV Mainz 05 - VfB Stuttgart 1-1 (0-1)
gól:
Polanski (90., 11-esből), illetve Pogrebnyak (11.)
piros lap: J. Lehmann (87., Stuttgart)

szombaton játszották:
Werder Bremen - FC Schalke 04 0-2 (0-0)
1. FC Nürnberg - Hamburger SV 0-4 (0-0)
Borussia Mönchengladbach - Hannover 96 5-3 (2-1)
1899 Hoffenheim - Eintracht Frankfurt 1-1 (1-0)
SC Freiburg - 1. FC Köln 0-0
VfL Bochum - Bayern München 1-5 (0-3)

pénteken játszották:
Hertha BSC - Bayer Leverkusen 2-2 (1-0)

Az állás:
1. Bayer Leverkusen 16 32-11 32 pont
2. FC Schalke 04 16 25-13 31
3. Bayern München 16 29-13 30
4. Werder Bremen 16 31-14 28
5. Hamburger SV 16 32-18 28
6. Borussia Dortmund 16 22-17 27
7. 1899 Hoffenheim 16 26-14 25
8. FSV Mainz 05 16 21-21 24
9. VfL Wolfsburg 16 30-30 23
10. Eintracht Frankfurt 16 20-22 23
11. Bor. Mönchengladbach 16 22-26 21
12. SC Freiburg 16 19-32 18
13. Hannover 96 16 19-24 17
14. 1. FC Köln 16 7-15 15
15. VfB Stuttgart 16 13-22 13
16. VfL Bochum 16 15-31 13
17. 1. FC Nürnberg 16 12-29 12
18. Hertha BSC 16 11-34 6