Vágólapra másolva!
Két hónappal ezelőtt, a koppenhágai vb-selejtező előtt mondta le a válogatottságot Gera Zoltán. Erwin Koeman kapitányhoz hasonlóan a Magyar Labdarúgó Szövetség vezérkara sem foglalkozik azóta a középpályással, a hivatalos honlap legalábbis az Európa Liga szerdai mérkőzései közül csak Dzsudzsák Balázs és Dárdai Pál csapatainak sikereit említette, noha az angol Fulham éppen Gera góljának köszönhetően szintén továbbjutott.

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapja "Európa Liga: Dzsudzsákék veretlenül jutottak tovább" címmel közölt rövid írást, amelyben az Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójáról azt írja, a holland PSV Eindhoven, illetve a német Hertha (a jelenleg sérült Dárdai Pál csapata) is továbbjutott a legjobb 32 közé.

Ugyan a honlap csupán a válogatott játékosokról számol be, furcsán hat, hogy a játéknap legjobbjáról, a nemzeti csapatban való szereplést lemondó Gera Zoltánról egy szó sem esett. Pedig a magyar középpályás kulcsszerepet játszott a Fulham sikerében: az angol együttes 3-2-re nyert Bázelben, s szintén kiharcolta a továbbjutást.

Gera azonban a két hónappal korábban történtek miatt említést sem érdemelt a szerkesztőktől. Miután az október 14-i, Dánia elleni koppenhágai mérkőzésen Gera Zoltán még a kispadra sem ülhetett le, összecsomagolt, otthagyta a válogatottat, s azt nyilatkozta, amíg Erwin Koeman a szövetségi kapitány, nem hajlandó pályára lépni a nemzeti csapatban.

Lépését másnap Kisteleki István, az MLSZ elnöke úgy kommentálta, ezt egy bocsánatkéréssel nem lehet elintézni. "Gera cserbenhagyta a csapatot, ez pedig a legsúlyosabb bűn, amit egy labdarúgó elkövethet."