Társoldalunk:

A továbbjutás mellett a futsal népszerűsítése is cél az Eb-n

2010.01.15. 10:52

A magyar futsal-válogatott elsődleges célja, hogy bejusson a legjobb nyolc közé a jövő kedden kezdődő hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

Kozma Mihály szövetségi kapitány alakulata a torna nyitómérkőzésén a honosított brazilokkal felálló azeri csapattal kezd, majd szombaton a csehekkel találkozik.

A csoportból az első két csapat jut majd tovább, így az első összecsapásnak már óriási szerepe van. A magyarok mindkét csoportmeccsüket a budapesti Papp László Sportarénában játsszák, a döntőt a másik helyszínen, a debreceni Főnix Arénában rendezik.

A magyar csapat 2005-ben, első Eb-részvétele alkalmával mindhárom csoportmérkőzését elvesztette, de korábban, a nyolcvanas években egyike volt az első együtteseknek, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el a sportágban.

A hivatásos művészettörténész, Kozma Mihály irányította öt évvel ezelőtt is a válogatottat, és ezúttal is ő vezette a barátságos meccsekkel zsúfolt felkészülést, amely során a nemzeti csapat háromszor mérkőzött meg a világbajnok brazilokkal, valamint legyőzte Horvátországot, Guatemalát, Lengyelországot és Finnországot is.

"Az egyik legfontosabb dolog, amit szeretnénk elérni, hogy népszerűvé tegyük a futsalt Magyarországon. Természetesen célunk a csoportkörből való továbbjutás, ugyanakkor sok fiatal játékosunk is van, akik számára kitűnő tapasztalatszerzés lesz a torna" - nyilatkozta Kozma Mihály, az MLSZ honlapjának.

A magyar csapatot a rutinos játékosok mellett tehetséges fiatalok alkotják: az együttesből két játékos, a kapus Balázs Zoltán és Lódi Tamás már a világválogatottba is meghívót kapott, de a tapasztaltabbak közé tartozik Madarász János is, aki a finnek elleni felkészülési mérkőzésen megszerezte 100. gólját a válogatottban.

A menetrend:
január 19., kedd:
A csoport:
MAGYARORSZÁG - Azerbajdzsán, Papp László Sportaréna 17.30

B csoport:
Olaszország - Belgium, Debrecen, Főnix Aréna 19 ó

január 20., szerda:
C csoport:
Oroszország - Szlovénia, Papp László Sportaréna 20 ó

D csoport:
Spanyolország - Fehéroroszország, Debrecen, Főnix Aréna 18 ó

január 21., csütörtök:
A csoport:
Azerbajdzsán - Csehország, Papp László Sportaréna 18 ó

B csoport:
Belgium - Ukrajna, Debrecen, Főnix Aréna 20 ó

január 22., péntek:
C csoport:
Szlovénia - Szerbia, Papp László Sportaréna 18 ó

D csoport:
Fehéroroszország - Portugália, Debrecen, Főnix Aréna 20 ó

január 23., szombat:
A csoport:
Csehország - MAGYARORSZÁG, Papp László Sportaréna 20.30

B csoport:
Ukrajna - Olaszország, Debrecen, Főnix Aréna 18.30

január 24., vasárnap:
C csoport:
Szerbia - Oroszország, Papp László Sportaréna 20.30

D csoport:
Portugália - Spanyolország, Debrecen, Főnix Aréna 18.30

január 25., hétfő:
negyeddöntők:
Papp László Sportaréna 20 ó és Debrecen Főnix Aréna 18 ó

január 26., kedd:
negyeddöntők:
Papp László Sportaréna 19.30 és Debrecen Főnix Aréna 17.30

január 28., csütörtök:
elődöntők:
Debrecen, Főnix Aréna, 17.30 és 20 ó

január 30., szombat:
Debrecen, Főnix Aréna a 3. helyért: 18 ó, döntő: 20.30

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK