Vágólapra másolva!
A Ferencváros máltai edzőtáborában három gólt szerzett a januárban igazolt Anthony Elding. Az angol csatár lassú, de technikás magyar futballról beszélt egy helyi lapnak.

A Ferencváros új angol játékosa 2002 és 2006 között 119 tétmeccsen 55 gólt lőtt az ötödosztályú Stevenage Borough színeiben. A támadó útja innen a Boston Unitedhez, majd a Crewe Alexandrához vezetett, idén januárban pedig aláírt a zöld-fehérekhez.

A 27 éves játékos most is drukkol a Borough-nak. "Nagyszerű emberekből áll a klub személyzete, mindig örömmel jártam edzésre, ezért játszottam olyan jól és ezért lőttem sok gólt" - mondta Graham Westley csapatáról a Fradi-támadó.

Elding másfél évre igazolt a Ferencvároshoz, Craig Short vezetőedző hívására. A Comet című lapnak nyilatkozva az angol csatár elárulta: azonnal igent mondott a zöld-fehéreknek.

"Novemberben már ingyen távozhattam Crewe-ből. Egy este Short felhívott azzal, hogy jókat hallott rólam, érdeklődne irántam. Azonnal igent mondtam az ajánlatára" - emlékezett Elding. "Sokat jelent nekem, ha Craig Short érdeklődik irántam, mert fantasztikus játékos volt, az érdeklődése pedig azt jelenti, jó munkát végeztem az elmúlt hónapokban."

A magyar futballról nem sokat tudott a Leeds Unitedet is megjárt támadó, bár három barátságos meccset már játszott magyar csapatok ellen.

"Nem igazán hallottam a magyar fociról, bár tudom, hogy a Ferencváros játszott a Newcastle-lel és a Liverpoollal" - mondja Elding.

"A játék lassabb, de technikásabb, mint Angliában, az edzések ritmusa pedig olyanok, mint a meccseké. Angliában nem olyan pörgősek az edzések, mint a meccsek. Az itteni játékstílus éppen megfelel nekem, mert szeretek passzolni, csatárként pedig ilyen társakkal mindig lesz lehetőségem gólt lőni" - fejtette ki a 27 éves játékos.

"A célom igazán egyszerű: sok gólt lőni és segíteni a csapat fejlődését. Az európai kupaszereplés kiharcolása fantasztikus lenne a klub számára, számomra meg egyenesen álomszerű" - fejezte be Elding.