Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége - a futsalbizottság javaslatára - hétfőn felmentette tisztségéből Kozma Mihályt, a magyar futsalválogatott szövetségi edzőjét. A Győr NB I-es csapatának a szakmai igazgatójaként is dolgozó tréner hét évig irányította a válogatottat, amellyel a 2005-ös ostravai Eb-n a nyolc közé jutott, ám az idei, hazai rendezésű kontinensviadalon két vereség után kiesett.

Az MLSZ döntésének a hátterében a sikertelen Európa-bajnoki szereplés állhat. A januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar válogatott nem jutott tovább a csoportjából, miután előbb 3-1-re kikapott a honosított brazilokkal felálló Azerbajdzsántól, majd 4-0-s vezetésről 6-5-ös vereséget szenvedett a később bronzérmet szerző Csehországtól.

Kozma Mihály tizenegy éven át dolgozott a magyar futsalválogatott mellett, négy évig pályaedzőként, az utóbbi hét évben pedig szövetségi edzőként irányította a nemzeti csapatot, amellyel először 2005-ben jutott ki Eb-re, ahol a későbbi győztes spanyolokat is megszorítva három vereséggel búcsúzott.

A futsalbizottság sajtóhírek szerint külföldi edzőt szeretne a válogatott kispadjára.

Forrás: MTI