Vágólapra másolva!
Részben a játékvezetők miatt maradhat emlékezetes a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai két mérkőzése, amelyen mind a Bayern München, mind a Porto 2-1-re győzött hazai pályán, minimális előnyt szerezve a március 9-ei visszavágóra.

A párharcok nyitányának németországi színhelyén egy teljesen nyilvánvaló lesgól borzolta a kedélyeket, legalábbis az olaszokét bizonyosan, mivel a 89. percben bekapott találat nyomán veszített az ekkor már jó negyedórája emberhátrányban játszó Fiorentina a Bayernnel szemben.

A végeredmény alapvetően a papírformát igazolta ugyan, hiszen a firenzei gárda hetek óta bukdácsol a Serie A-ban, miközben a müncheni alakulat remekel a Bundesligában, a BL-meccsen azonban ez nem érződött. A vendégek - Robbennek az első félidő hosszabbításában büntetőből szerzett gólját követően - a második játékrész elején Kröldrup révén egyenlítettek, s teljesen egyenrangú partnerei voltak a németeknek. Olyannyira, hogy még eggyel kevesebben is jól állták a hazaiak rohamait, egészen a 89. percig. Ekkor a csereként bejött Klose - aki legalább két méterrel előbbre állt a vendégvédőkhöz képest, vagyis teljesen szabálytalan volt a gólja - a hálóba fejelt, így tudta megnyerni 2-1-re a meccset a Bayern, amúgy megszakítás nélkül 13. győzelmét aratva.

Hogy talán egyedül csak a bíró, a norvég Tom Henning Övebro és partjelzője értékelte hibásan a helyzetet, arra a leghitelesebb bizonyíték a sportszerű német csatár, Miroslav Klose és Louis van Gaal vezetőedző nyilatkozata:

"Nem láttam a televíziós visszajátszást, de az az érzésem, hogy lesen álltam" - mondta Klose, a holland tréner pedig kijelentette: "Szerencsénk volt, mert a győztes gólunk tisztán lesről született."

A portugáliai mérkőzésen sem állt a helyzet magaslatán a játékvezető, a svéd Martin Hansson, akinek ténykedése miatt alaposan kifakadt a vendég Arsenal vezetőedzője, Arsene Wenger. Az ominózus eseménysor - 1-1-nél, a hazai Varela (11. perc) és a londoni Campbell (18.) gyors gólváltása után - az 51. percben zajlott le, amikor is a bíró közvetett szabadrúgást ítélt a Porto javára, majd a hazaiak villámsebesen éltek is a lehetőséggel, Falcao jóvoltából kicsikarva a 2-1-es sikert.

"Súlyos tévedést, ráadásul nem is egyet követett el a játékvezető" - mondta az angol csapat francia mestere. "Először is: Sol (Campbell) véletlenül ért a labdához, nem hazaadás volt, tehát nem is járt érte közvetett szabadrúgás. Másodszor: a bíró a kapusunktól úgy kérte el azonnal a labdát, hogy rögtön oda is adta az ellenfélnek, s máris jött a gól, esélyt sem kaptunk rá, hogy védekezhessünk."

A Porto vezetőedzője, Jesualdo Ferreira megértően reagált Wenger indulatosságára, de leszögezte, hogy szerinte teljesen szabályos volt győztes találatuk. "Velem is előfordult már hasonló korábban, van ilyen, amikor nem tudjuk, hogy a bíróra haragudjunk, vagy a saját játékosainkra. Csakhogy ez teljesen szabályos gól volt, okos meglátás eredménye játékosaimtól, amivel tiszta győzelem született. Az Arsenalnak kedvez, hogy egyszer bevette a kapunkat, de meggyőződésem, hogy mi is eredményesek leszünk, s több gólt szerzünk Londonban is."