Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája keddi nyolcaddöntőiben pályára lépő csapatok közül csak egy számít esélyesnek a végső győzelemre, ennélfogva nagy meglepetés lenne, ha az FC Barcelona nem jutna tovább a Stuttgart ellen. Kiegyensúlyozottabbnak tűnik a másik párharc, amelynek első felvonásán az Olimpiakosz a Bordeaux-t fogadja, a görögök tíz év után szeretnének ismét bejutni a legjobb nyolc közé.

Az Olimpiakosz teljhatalmú elnöke, Szokratisz Kokkalisz Görögországban ugyan egyeduralkodóvá tette az Olimpiakoszt (a csapat 1997 óta csak egyszer bukta el a görög aranyérmet), ám az üzletember nagy álma, az emlékezetes BL-szereplés még várat magára. A csoportkörből csak kétszer sikerült továbbjutnia az együttesnek, és az egyenes kieséses szakaszban eddig mindig azonnal elbukott, emiatt az edzők is gyakran váltották egymást. A mostani idényben például már a harmadik szakember ül a kispadon: a szezont még Temuri Kecbajával kezdték, majd Zicóval folytatták, és bár a brazil bejuttatta a legjobb 16 közé a csapatot, neki is távoznia kellett - a Bordeaux ellen a szerb Bozidar Bandovic irányítja a gárdát. Az előzményeket ismerve nem sok jóra számíthat, ha kiesik csapatával, márpedig a párosításnak inkább a Girondins Bordeaux az esélyese.

Az Olimpiakosz a hétvégi, Ergotelisz elleni mérkőzésén csak döntetlent játszott, és így csupán második a bajnokságban, míg a Bordeaux listavezető a Ligue 1-ben, ráadásul Laurent Blanc együttese pihenten utazhatott el Athénba, miután a klub kérésére a legutóbbi bajnokit elhalasztották. A franciáknál egyedül a védekező középpályás és egyben csapatkapitány Alou Diarra hiányzik sérülés miatt, míg a görögök népes dél-amerikai kontingenséből az argentin Luciano Galletti és a brazil Diogo és Dudu Cearense is sérüléssel bajlódik, bár utóbbi lehet, hogy vállalni tudja a játékot.

A hazaiak elsősorban a fanatikus szurkolóikban bízhatnak. "A Karaiszkaisz-stadion atmoszférája forró lesz, a drukkereink gyakorlatilag a 12. embert jelentik majd, és ez sorsdöntő lehet" - nyilatkozta a marokkói középpályás, Dzsavad Zairi.

A másik mai mérkőzésen a címvédő FC Barcelona még idegenben is győzelmi esélyekkel lép pályára a Stuttgart ellen. A katalánok a csoportkör során nem villogtak, de azért a csoport első helyén végeztek, és lassan a sérültjeik is kezdenek felépülni: Josep Guardiola elvitte Németországba Daniel Alvest, Xavit és Zlatan Ibrahimovicot is. Kérdés, közülük ki tudja vállalni a játékot, de a csapat még nélkülük is bombaerős. Igaz, a Stuttgart sincsen rossz formában, legutóbbi nyolc találkozójából hetet megnyert, és ez nagy részben a decemberben érkezett edzőnek, Christian Grossnak köszönhető.

A jó széria hatására a stuttgartiak nagy önbizalommal várják a meccset, ráadásul a csapat fehérorosz középpályása, Alekszandr Hleb jól ismeri a Barcát, hiszen onnan adták kölcsön őt. Könnyen lehet, hogy a hét végén mesternégyest szerzett csatár, Cacau csak kispados lesz, a Köln ellen ugyanis csak azért játszott, mert a román Ciprian Marica eltiltott volt.