Vágólapra másolva!
A Manchester United Red Knights (Vörös Lovagok) nevű szurkolói csoportja nettó egymillió fontért megvásárolná a klubot a 2005 óta tulajdonos Glazer családtól. Malcolm Glazer a szóvivőjén keresztül úgy reagált: a MU nem eladó.

A szurkolók kezdettől fogva lázadoznak az amerikai tulajdonosok ellen, és Glazerék népszerűségét nem növelte, amikor a nemrég készített pénzügyi jelentésből kiderült, hogy a MU 700 millió fontos adósságot halmozott fel, a tulajdonosok pedig tízmillió font kölcsönt vettek fel a klubtól, amit öt éven belül nem kell kifizetniük, és 2006 óta ugyanekkora összeget kaptak különböző jogcímeken.

A Red Knights szurkolói csoport kedden megerősítette, hogy kivásárlással szeretnék eltávolítani a klubtól a tulajdonost. A csoportnak több befolyásos gazdasági szakember is a tagja, s a tárgyalások során fontos szerephez juthat a Goldman Sachs pénzügyi cég vezető közgazdásza, Jim O'Neill, illetve Keith Harris üzletember.

A szurkolói csoport vezetői hétfőn Londonban tárgyaltak a lehetőségekről: "Csoportunk támogatja a jelenlegi szakmai vezetést, de megnézi, milyen lehetőségek vannak arra, hogy ajánlatot tegyünk a klubtulajdonos Glazer családnak a Manchester United megvásárlására. Az egyeztetések még nagyon korai szakaszban vannak, s még nem vettük fel a kapcsolatot a Glazer családdal." A Red Knights tagjai a hírek szerint nettó egymillió fontos ajánlatot kívánnak tenni, igaz, kevés esélyük van a hatalomátvételre.

Glazerék szóvivője, miután értesült a drukkercsoport terveiről, így reagált: "A Manchester United nem eladó!"