Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) örökre eltiltotta Oleh Orehov ukrán játékvezetőt, aki a szerepelt a bochumi ügyészség által kirobbantott nemzetközi bundabotrányban.

Az UEFA azt nem közölte, hogy a bíró mely összecsapások során követett el törvénytelenségeket. Orehov többek között Debrecenben is megfordult, 2006. július 26-án ő vezette a macedón Rabotnicki elleni Bajnokok Ligája-selejtezőt, amelyen a DVSC-TEVA 1-1-es döntetlent ért el.

A tavaly novemberben kirobbant nemzetközi bundabotrányban a bochumi ügyészség bejelentése szerint 13 magyarországi találkozó is szerepel a több mint 200 érintett mérkőzés között. Az UEFA saját hatáskörében mintegy 40 találkozó eredményét találta gyanúsnak.