Vágólapra másolva!
A nemzetközi kupák negyeddöntőit követően nagyüzem volt a bajnokságokban. Heti álomcsapatunkban négy olyan labdarúgó is helyet kapott, aki két mérkőzést is játszott az elmúlt héten. Magyar játékost ugyan nem tudtunk beválogatni, de Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Dárdai Pál klubtársa is olyan teljesítményt nyújtott, mellyel bekerült a világválogatottba.

Kapus:

Dida (brazil, AC Milan): A milánóiak veterán kapusa ugyan két gólt is kapott a Cagliari elleni idegenbeli bajnokin, de egyikről sem tehetett, és több bravúros védést is bemutatott, amelyek nélkül csapata aligha nyerhette volna meg a nagyon fontos találkozót.

Hátvédek:

Cédric Varrault (francia, Saint-Etienne): A patinás egyesület a kiesés ellen küzd a Ligue 1-ben. A Le Mans elleni győzelemnek köszönhetően a szurkolók kicsit nyugodtabbak lehetnek a gárda jövőjét illetően. Az első gólt a mérkőzésen a csapatkapitány Varrault szerezte, aki a mezőny legjobbja volt.

Brede Hangeland (norvég, Fulham): Gera Zoltán csapata továbbra is messze felülmúlja a várakozásokat. A londoniak az Európa Liga negyeddöntőjében egygólos előnyt szereztek a wolfsburgi visszavágóra, a bajnokságban pedig 2-1-re legyőzték a Wigan Athleticet - utóbbi találkozón a norvég középhátvéd győztes gólt fejelt.

Neven Szubotics (szerb, Dortmund): A dortmundiak remek tavaszi szereplésüknek köszönhetően egyre közelebb kerülnek a Bajnokok Ligáját érő harmadik helyhez a Bundesligában. A csapat a hét végén igazi rangadót nyert a Werder Bremen ellen, és a szerb középhátvéd fejelte a győztes találatot.

Leonardo Ponzio (argentin, Real Zaragoza): A nagy múltú klub menekül a kiesés elől a Primera Divisiónban, így a Málaga elleni győzelem jobbkor nem is jöhetett volna. A 2-0-s diadalból az argentin légiós egy pazar góllal vette ki a részét, a karrierjét középpályásként kezdő játékos mintegy 20 méterről bombázott a felső sarokba.

Középpályások:

Zdravko Kuzmanovics (szerb, Stuttgart): A VfB a pocsék szezonkezdet után egyre jobban szerepel, de a hét végén sokáig úgy tűnt, hogy a Borussia Mönchengladbach ellen otthon veszít pontokat. A második félidőben azonban sikerült fordítani, köszönhetően nagy részben Kuzmanovicsnak, aki előbb gólpasszt adott, majd maga is betalált.

Raffael (brazil, Hertha): A berliniek a tavaszi szezon rajtjánál még menthetetlennek tűntek, és bár továbbra is utolsóak a Bundesligában, még van esélyük a bennmaradásra. A Köln elleni idegenbeli győzelem mindenesetre nagy lépés volt efelé. A találkozón a brazil karmester, Raffael kétszer is eredményes volt.

Thiago Motta (brazil, Internazionale): A milánóiak középpályása a CSZKA Moszkva elleni BL-találkozón eltiltás miatt nem játszhatott, de a hét végi bajnokin jelezte, hogy mindig lehet rá számítani. A Bologna ellen ugyanis két gólt szerzett, és így az Inter végre ismét nyerni tudott a Serie A-ban.

Franck Ribéry (francia, Bayern München): Az elmúlt hét eredményei ismét felvillantották a bajorok előtt a triplázás lehetőségét, és teljesítményük értékét növeli, hogy mind a Manchester Unitedet, mind a Schalkét Arjen Robben nélkül győzték le. Ribéry azonban mind a két meccsen játszott, remekül, és gólt is szerzett.

Forrás: AFP
Ribéryt nem lehetett kigáncsolni a héten

Csatárok:

Lisandro López (argentin, Olympique Lyon): Az együttes számára az elmúlt hét eredményei jobban nem is alakulhattak volna. A Bajnokok Ligájában kétgólos előnyt szerzett a Bordeaux ellen, majd a Ligue 1-ben Rennes-ben nyert, és így megnőttek az aranyesélyei. López előbbi meccsen kétszer volt eredményes, majd a bajnokin is betalált egyszer.

David Villa (spanyol, Valencia): A múlt héten ismét bebizonyosodott, hogy a Valencia csak Villával képes jó eredményekre. A csatár ezúttal is főszerepet játszott: az Európa Ligában az Atlético Madrid ellen a hajrában egyenlített, majd a bajnokságban a csapat az ő duplájával biztosította be a győzelmet az Osasuna ellen.

www.global-soccer.eu