Vágólapra másolva!
"Emberhátrányban is veszélyesebben játszottunk a Lyonnál" - mondta Louis van Gaal, a Bayern München edzője, miután csapata szerda este 1-0-ra legyőzte az Olympique Lyont. A BL-elődöntő első meccsén kiállították a Bayern egyik legjobbját, Franck Ribéryt, majd miután az ellenfél is tíz emberre fogyott, Arjen Robben bevitte a győztes találatot.

"Megmutattuk Európának, milyen erősek vagyunk, mikor tíz emberrel uraltuk a játékot tizenegy ellen" - értékelt az ezúttal teljesen elégedett Louis van Gaal. "Mikor Ribéryt kiállították, nem gondoltam, hogy nyerünk 1-0-ra, de még emberhátrányban is jobban játszottunk."

"Miután a Lyon is tíz emberre fogyott, beküldtem Mario Gómezt gólt lőni. Sok helyzetet kidolgoztunk, ami nagyon jó, bár csak egyszer találtunk be. Ez egy jó eredmény, mert rendszerint idegenben is rúgunk gólt, s ha ez így lesz most is, a Lyonnak hármat kell majd lőnie a továbbjutáshoz" - tekintett előre a holland szakember.

Claude Puel szerint csapata nem tudta kontrollálni a meccset: "Kemény első meccs volt. Bátran játszottunk, jól harcoltunk, de nem akadt sok helyzetünk, főleg az első félidőben. Bár szervezetten futballoztunk, túl sokat veszítettük el a labdát, nem volt elég erőnk az ő térfelükön játszani. Ribéry kiállítása után jobb lett a helyzet, kár, hogy ezt nem tudtuk kihasználni."

"Toulalan kiállítása után ismét egyenlő lett a létszám, Gonalons visszalépett középhátvédnek, és be kellett cserélnem Makount, aki csak most épült fel egy sérülésből. Ez már nem volt ugyanaz" - sorolta a nehézségeket a tréner.

"Ezen a ponton már nem lehettünk veszélyesek, csak próbáltuk tartani az eredményt. A Bayern a kezdéstől kezdve nyomást gyakorolt ránk, jól irányította a játékot. Kikaptunk, de a párharc teljesen nyitott" - tette hozzá Puel.