Vágólapra másolva!
Mozgalmas hónapon vannak túl a külföldön szereplő magyar futballisták. Áprilisban összesen kilenc új név került a táblázatunkba, köszönhetően annak, hogy a finn és a feröeri bajnokság is megkezdődött, és már a bolgár ligában is akad honfitársunk. A hónap gólkirályi címéhez ezúttal három találat is elegendő volt, Dzsudzsák Balázsnak ehhez három, Futács Márkónak viszont csak egy mérkőzés kellett. Juhász Roland Belgiumban, Leandro pedig Cipruson ünnepelhetett bajnoki címet, a hónap húzóneve mégis Gera Zoltán volt, akinek jóvoltából 1985 után újra európai kupadöntőt játszhat egy magyar focista.

Az észak-európai bajnokságok közül csak az izlandi nem kezdődött el, az áprilisban elrajtolt finn és feröeri ligában egyaránt három-három magyar futballista légióskodik. Finnországban három különböző egyesületet erősítenek: Balogh Balázs a KuPS, Gruborovics Tamás az IFK Marienhamn, Szeróvay Mihály pedig a JJK játékosa, az első két fordulóban egyaránt kezdők voltak. Különösen Szeróvay lehet elégedett a teljesítményével, hiszen a JJK kapusa nem kapott gólt az első két meccsen, és együttese így százszázalékos teljesítménnyel a tabella élén áll.

A Feröer-szigeteken az NSÍ Runavíkban két magyar is szerepel: a kapus Gángó András és a csatár Potemkin Károly. Utóbbi egyelőre nem alapember az együttesben - ellentétben Gángóval -, négy forduló alatt csak kétszer lépett pályára. A harmadik fordulóban azonban játszott, mégpedig Túri Géza csapata, a Víkingur ellen. Túri klubja négy forduló után még veretlen.

A görög harmadosztályból a bolgár élvonalba

Nem csak északi országokból került új név a táblázatunkba, hiszen áprilisban három honfitársunk is bemutatkozhatott a 2009-2010-es idényben. A még januárban az olasz Bariba igazolt Gosztonyi Andrásról ugyan a csapat edzője, Giampiero Ventura az év elején még azt nyilatkozta, hogy aligha játszik ebben a szezonban, a Siena elleni találkozón mégis becserélte az utolsó negyedórára, majd a Juventus ellen is játéklehetőséget adott neki. Mindez azt jelentette, hogy 59 év után ismét egyszerre játszott két magyar egy olasz élvonalbeli klubban.

A tavalyi U20-világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar válogatott egy másik tagja is végre pályára léphetett az idény során. Gulácsi Pétert a Liverpool áprilisban kölcsönadta a harmadosztályban szereplő Tranmere Roversnek: azért volt rá szükség, mert új klubjánál minden kapus megsérült. A Rovers eredetileg csak egy hétre kérte kölcsön Gulácsit, de elégedettek voltak a teljesítményével, így a kölcsönszerződést meghosszabbították.

A harmadik új játékos a táblázatban egy olyan labdarúgó, aki évekkel ezelőtt eltűnt a magyar futballközvélemény elől. Erős Gábor itthon játszott az ETO-ban, Pécsett, a Honvédban és a Ferencvárosban is, és az Üllői útról igazolt Görögországba még 2007 nyarán. Januárban aztán a Pirszosz Grevena nevű, harmadik ligás gárdától megvette őt a bolgár Lokomotiv Plovdiv, ahol áprilisban több mérkőzésen is becserélték: játszott többek között a Levszki Szófia ellen is.

Légiós történetek

Magyar szerezte az év gólját Ausztriában

Az osztrák bajnokságban az 1980-as évek közepén Nyilasi Tibor volt a legnagyobb magyar sztár, ám mégsem ő volt az a honfitársunk, aki az 1984-es esztendő legszebb magyar gólját szerezte Ausztriában. Ez a teljesítmény Szokolai László nevéhez fűződik, aki a Ferencvárosból igazolt a Sturm Grazba 1983 nyarán, és 1984 májusában az Eisenstadt ellen szerzett találatát az év legszebb góljának választottak. Sőt, nemrégiben az elmúlt 30 esztendő legszebb bajnoki góljai közül a hetediknek szavazták meg Ausztriában.


A Beitar hősei voltak

Az 1997-98-as idény a magyar légiósokról szólt Izraelben. Abban a szezonban a Beitar Jerusalem úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy három magyar játékosa összesen 39 gólt szerzett a klub 71 találatából. Hamar István nyolc, Pisont István 15, Sallói István pedig 16 alkalommal volt eredményes, és utóbbi két futballista egyaránt ott volt a góllövőlista első öt helyezettje között.


Sztáredző a csapattársam

A jelenleg Cipruson futballozó Korolovszky Gábor légiós karrierjét Spanyolországban kezdte. Az akkor 20 éves védő megfordult a Real Madrid B csapatában is, majd egy szezont a másodosztályú Toledóban játszott. Itt sem kapott túl sok játéklehetőséget, így visszatért Magyarországba, de legalább elmondhatja magáról, hogy együtt futballozott Unai Emeryvel, aki később edzőként szerzett magának hírnevet, jelenleg a Valenciát irányítja.



Mesterhármas a Bundesliga 3-ban

Áprilisban mindössze tíz magyar légiós tudott gólt szerezni, és már három találat elég volt a hónap gólkirályi címéhez. Ezt a teljesítményt viszont ketten is produkálták: Dzsudzsák Balázs és Futács Márkó. Utóbbi a Werder Bremen tartalékcsapatában, a német harmadosztályban a Jahn Regensburg ellen ért el mesterhármast: a félidőben még az ellenfél vezetett 1-0-ra, ám a szünet után a brémaiak Futács három góljával megfordították a találkozót. Az összecsapáson Futács a Kickertől a lehető legjobb, egyes osztályzatot kapta - ezt a teljesítményt a többi meccsen még csak megközelíteni sem tudta.

Dzsudzsák jobban beosztotta a góljait, hiszen a három találatot három mérkőzésen szerezte. A Willem II ellen tizenegyesből, a Groningen ellen szabadrúgásból volt eredményes, a Heerenveen ellen pedig akciógólt szerzett, így összesen 14 góllal fejezte be a holland bajnokságot. Ez már biztosan nem változik, hiszen a Groningen elleni gólját követően mezét levéve ünnepelt (a találkozóra szülővárosából, Nyírlugosból kisebb különítmény utazott, és őket üdvözölte), amiért sárga lapot kapott - így az utolsó fordulóban eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Könnyen lehet egyébként, hogy Dzsudzsák ezzel a 14 góllal a szezon legeredményesebb magyar légiósa lesz az élvonalban szereplők között, már csak Waltner Róbertnek van reális esélye arra, hogy megelőzze. Ő jelenleg 12 gólnál tart (áprilisban kétszer volt eredményes), és az osztrák Bundesligából még négy forduló van hátra.

Két magyar is bajnok lehet Cipruson

A hónap legnagyobb szenzációját azonban nem Dzsudzsák vagy Futács góljai, esetleg a feröeri bajnokság jelentette, hanem az, hogy hosszú idő után ismét van nemzetközi kupadöntős magyar futballista.

Gera Zoltán együttese, a Fulham ugyanis bejutott az Európa Liga döntőjébe, ráadásul a középpályás tevékeny szerepet játszott a sikerben, hiszen az elődöntő visszavágóján ő szerezte a mindent eldöntő találatot a Hamburg ellen.

Forrás: EPA

Magyar játékos európai kupadöntőben utoljára 1985-ben szerepelt, amikor a Videoton UEFA-kupa-finálét játszott, légiósként pedig Kű Lajos jutott el idáig (FC Bruges, 1978). 1998-ban Lisztes Krisztián a Stuttgart kispadján ült a Chelsea elleni KEK-döntőben, de nem lépett pályára.

Szintén április hónap magyar sikere volt, hogy Juhász Roland belga bajnoki címet szerzett az Anderlechttel. A középhátvéd a harmadik aranyérmét ünnepelte a brüsszeliekkel, és a szezon során alapember volt a csapatban. Bajnoki címet szerzett a januárban a ciprusi Omonia Nicosiába szerződött Leandro is: a klub egy fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert Anorthoszisz Famaguszta előtt - amelynek egyébként szintén van magyar játékosa Nagy Gábor személyében.

A magyar légió áprilisi teljesítménye számokban

A név után a játékos klubja, posztja szerepel, majd az áprilisi mérkőzései (forduló, ellenfél, eredmény, pályán töltött percek és szerzett gólok száma), végezetül a szezonbeli bajnoki összteljesítménye (mérkőzés/gól) olvasható.

Babos GáborNEC Nijmegen (holland)k30.Heracles Almelo0-290-30/0
31.AZ Alkmaar0-090-31/0
32.ADO Den Haag3-290-32/0
33.VVV Venlo0-590-33/0
Balogh BalázsKuPS (finn)h1.Helsingin JK0-590-1/0
2.FC Lahti1-190-2/0
Balogh JánosHearts FC (skót)k32.St. Mirren1-1--16/0
33.Kilmarnock1-0--16/0
34.Rangers FC0-2--16/0
35.Motherwell FC0-2--16/0
Bardi GáborAPOP/Kinirasz (ciprusi)k28.AEL Limasszol2-4--19/0
29.Enoszisz Paralimni1-2--19/0
30.Enoszisz Paralimni0-4--19/0
Bodor BoldizsárRoda JC (holland)h30.RKC Waalwijk5-190-29/4
31.NAC Breda0-189-30/4
32.VVV Venlo4-285-31/4
33.Vitesse5-290-32/4
Buzsáky ÁkosQPR (angol)kp41.Sheffield Wednesday1-1--31/8
42Leicester City0-435-32/8
43.Crystal Palace2-090133/9
44.Cardiff City0-190-34/9
32.Watford1-071135/10
45.Barnsley1-090-36/10
Dárdai PálHertha BSC (német)kp29.1. FC Köln3-025-15/0
30.VfB Stuttgart0-121-16/0
31.Eintracht Frankfurt2-2--16/0
32.Schalke 040-113-17/0
Dzsudzsák BalázsPSV (holland)kp30.Willem II1-090129/12
31.Feyenoord0-090-30/12
32.SC Heerenveen2-290131/13
33.FC Groningen3-152132/14
Erős GáborLokomotiv Plovdiv (bolgár)kp20.Szportiszt Szvoge3-014-1/0
21.Lokomotiv Mezdra0-0--1/0
22.Pirin Blagoevgrad2-020-2/0
23.Levszki Szófia0-25-3/0
24.FK Montana2-4--3/0
25.FC Szliven1-135-4/0
27.Minyor Pernik0-221-5/0
Fehér CsabaNAC Breda (holland)h30.Feyenoord0-0--26/1
31.Roda JC1-0--26/1
32.Vitesse1-1--26/1
33.SC Heerenveen0-090-27/1
Filkor AttilaGallipolli (olasz)kp33.Albinoleffe1-5--3/0
34.Frosinone0-290-4/0
35.Cittadella1-245-5/0
36.Mantova0-1--5/0
37.Salernitana3-290-6/0
Futács MárkóWerder Bremen II (német)cs35.Wiesbaden0-227-8/0
25.Braunschweig0-390-9/0
36.Sandhausen3-090-10/0
26.Jahn Regensburg4-190311/3
Fülöp MártonSunderland (angol)k33.Tottenham3-1--13/0
34.West Ham United0-1--13/0
35.Burnley FC2-1--13/0
36.Hull City0-1--13/0
Gaál MiklósAmkar Perm (orosz)h4.Novoszibirszk3-190-3/0
5.FK Rosztov1-290-4/0
6.Rubin Kazany0-1--4/0
7.Krilja Szovjetov0-1--4/0
Gángó AndrásNSÍ Runavík (feröeri)k1.IF Fuglafjördur1-290-1/0
2.FC Suduroy1-190-2/0
3.Vikingur Gotu0-290-3/0
4.HB Tórshavn1-290-4/0
Gera ZoltánFulham (angol)kp33.Wigan Athletic2-190-24/2
ELWolfsburg2-190-
34.Liverpool1-1--24/2
ELWolfsburg1-082-
35.Wolverhampton0-090-25/2
ELHamburger SV0-090-
36.Everton FC1-2--25/2
ELHamburger SV2-1901
Gosztonyi AndrásBari (olasz)kp33.Siena2-313-1/0
34.Napoli1-2--1/0
35.Juventus0-318-2/0
Gruborovics TamásIFK Mariehamn (finn)kp1.Inter Turku1-168-1/0
2.Vaasan PS0-361-2/0
Gulácsi PéterTranmere Rovers (angol)k43.Exeter City3-190-1/0
34.Brentford1-290-2/0
44.Colchester United1-190-3/0
Gyepes GáborCardiff City (angol)h41.Swansea2-1--15/1
42.Nottingham Forest0-0--15/1
43.Reading FC0-0--15/1
44.Queen's Park Rangers1-0--15/1
45.Sheffield Wednesday3-2--15/1
Hajnal TamásDortmund (német)kp29.Werder Bremen2-122-16/0
30.FSV Mainz0-121-17/0
31. Hoffenheim1-168-18/0
32. Nürnberg3-245-19/0
Huszti SzabolcsZenit Szankt-Petyerszburg (orosz)kpKVolga Tover2-0711
5.Lokomotiv Moszkva1-024-3/0
6.Tom Tomszk0-0--3/0
KAmkar Perm0-063-
7.Terek Groznyij0-033-4/0
4.CSZKA Moszkva2-0--4/0
Juhász RolandAnderlecht (belga)h33FC Bruges2-290-31/6
34.St. Trond1-190-32/6
35.KV Kortrijk1-090-33/6
36. FC Bruges2-190-34/6
37.La Gantoise42090-35/6
Kádár TamásNewcastle (angol)h41.Peterborough3-2--11/0
42.Sheffield United2-1--11/0
43.Blackpool4-137-12/0
44.Plymouth Argyle2-07-13/0
45.Ipswich Town2-2--13/0
Kelbert RolandTSV Hartberg (osztrák)h24.St. Pölten1-290-13/0
25.SC Lustenau0-3--13/0
26.FC Dornbirn2-090-14/0
27.First Vienna2-190-15/0
Király Gábor1860 München (német)k29.Energie Cottbus1-290-29/0
30.Arminia Bielefeld3-190-30/0
31.Fortuna Düsseldorf0-290-31/0
32.Oberhausen2-290-32/0
Koman VladimirBari (olasz)kp32.AS Roma0-1--11/1
33.Siena2-350-12/1
34.Napoli1-2--12/1
35.Juventus0-363-13/1
Korolovszky GáborArisz Limasszol (ciprusi)kp28.AE Pafosz2-3xx-20/0
29.Doxa Katokopiasz0-3xx-21/0
30.Doxa Katokopiasz0-2xx-22/0
Kovács JánosLuton Town (angol)h42.Hayes & Yeading8-045-15/1
43.Salisbury City4-0--15/1
44.Stevenage Borough1-0--15/1
45.Grays Athletic6-090-16/1
46.Tamworth1-1--16/1
Kovács PéterOdd Grenland (norvég)cs 4.Sandefjord1-190-4/1
5.Rosenborg1-39015/2
6.IK Start1-190-6/2
7.Molde FK1-19017/3
8.Valerenga IF1-690-8/3
Köteles LászlóRC Genk (belga)k32.Standard Liege1-090-13/0
33.RSC Charleroi2-190-14/0
34.RSC Charleroi3-090-15/0
35.Standard Liege1-190-16/0
36.Germinal Beerschot2-0--16/0
LeandroOmonia Nicosia (ciprusi)kp28.Anorthoszisz Famaguszta1-190-11/0
29.Apollon Limasszol0-0xx-12/0
30.Apollon Limasszol1-1xx-13/0
Lőw ZsoltFSV Mainz (német)h29.Nürnberg0-2--15/0
30.Dortmund1-0--15/0
31.Hamburg1-0--15/0
32.Frankfurt3-3--15/0
Márkus GáborFK Austria Wien II (osztrák)kp24.Red Bull Salzburg II0-262-15/4
25.FC Gratkorn2-323-16/4
26.SC Reindorf2-119-17/4
27.Wacker Innsbruck2-160-18/4
Nagy ZoltánAnorthoszisz (ciprusi)k28.Omonia Nicosia1-190-12/0
29.APOEL Nicosia1-190-13/0
30.APOEL Nicosia0-190-14/0
Németh KrisztiánAEK Athén (görög)cs29.Levadiakosz0-063-11/3
30.Aszterasz Tripolisz2-090-12/3
31.PAOK Szaloniki0-025-13/3
Németh NorbertTom Tomszk (orosz)kp4.Szpartak Moszkva2-2--1/0
5.Dinamo Moszkva0-0--1/0
6.Zenit Szankt-Petyerszburg0-0--1/0
7.Lokomotiv Moszkva1-2--1/0
Posza ZsoltErgotelisz (görög)k29.PAS Jannina3-1--8/0
30.PAOK Szaloniki1-4--8/0
Potemkin Károly NSÍ Runavík (feröeri) cs 1.IF Fuglafjördur1-2xx-1/0
2.FC Suduroy1-1--1/0
3.Vikingur Gotu0-2xx-2/0
4.HB Tórshavn1-2--2/0
Priskin TamásQueen's Park Rangers (angol)cs41.Sheffield Wednesday1-189-8/1
42.Leicester City0-4--8/1
43.Crystal Palace2-090-9/1
44.Cardiff City0-190-10/1
32.Watford1-0--10/1
45.Barnsley1-090-11/1
Pusztai OlivérAustria Kärnten (osztrák)h28.SK Rapid Wien0-190-8/1
29.Red Bull Salzburg0-290-9/1
30.Sturm Graz3-190-10/1
31.FK Austria Wien0-2--10/1
32.SV Kapfenberg0-090-11/1
Róth FerencBohemians 1905 (cseh)kp23.Slavia Praha0-3--15/0
25.1. FC Slovácko1-119-16/0
26.Baník Ostrava0-114-17/0
Sáfár SzabolcsFK Austria Wien (osztrák)k28.SC Magna1-0--16/0
29.Sturm Graz1-0--16/0
30.SV Kapfenberg1-1--16/0
31.Austria Kärnten2-0--16/0
32.SV Mattersburg5-1--16/0
Simon AndrásCórdoba CF (spanyol)cs31.SD Huesca0-0--9/0
32.CD Numancia2-1--9/0
33.UD Salamanca1-0--9/0
34.Levante UD2-1--9/0
Stieber ZoltánTuS Koblenz (német)kp29.SC Paderborn2-1--17/0
30.Alemannia Aachen1-1--17/0
31.Karlsruher SC2-23-18/0
32.St. Pauli1-626-19/0
Szalai ÁdámFSV Mainz (német)cs29.1. FC Nürnberg0-284-9/0
30.Dortmund1-076110/1
31.HAmburger SV1-067-11/1
32.Frankfurt3-379-12/1
Szabics ImreFC Augsburg (német)cs29.Greuther Fürth1-1--10/1
30.St Pauli0-3--10/1
31.MSV Duisburg2-0--10/1
32.FSV Frankfurt1-1--10/1
Szerovay MihályJJK (finn)k2.Tampere United2-090-1/0
1.Vaasan PS1-090-2/0
Tímár KrisztiánPlymouth Argyle (angol)h41.Doncaster Rovers2-1--7/1
42. Middlesbrough0-2--7/1
43. Watford0-1--7/1
44. Newcastle United0-2--7/1
45. Nottingham Forest0-3--7/1
Tisza TiborRFC Antwerp (belga)cs33.Borinage3-387-26/14
34.KV Oestende2-186127/15
35.AS Eupen1-159-28/15
36.Waasland1-1--28/15
37.OH Leuven1-156-29/15
Torghelle SándorFC Augsburg (német)cs29.Greuther Fürth1-112-20/7
30.St. Pauli0-344-21/7
31.MSV Duisburg2-0--21/7
32.FSV Frankfurt1-1--21/7
Tóth BalázsRC Genk (belga)kp32.Standard Liege1-0--15/0
33.RSC Charleroi2-1--15/0
34.RSC Charleroi3-01-16/0
35.Standard Liege1-111-17/0
36.Germinal Beerschot2-090-18/0
Tőzsér DánielRC Genk (belga)kp32.Standard Liege1-05-30/6
33.RSC Charleroi2-190-31/6
34.RSC Charleroi3-090-32/6
35.Standard Liege1-190-33/6
36.Germinal Beerschot2-022-34/6
Túri GézaVikingur Gotu (feröeri)k1.AB Argur5-390-1/0
2.HB Tórshavn0-090-2/0
3.NSÍ Runavík2-090-3/0
4.EB/Streymur Eidi2-290-4/0
Vadócz KrisztiánCA Osasuna (spanyol)kp30.Valencia0-390-12/1
31.Real Zaragoza2-011-13/1
32.Málaga CF2-290-14/1
33.RCD Mallorca0-290-15/1
34.Athletic Bilbao0-07-16/1
Vanczák VilmosFC Sion (svájci)h28.FC Basel3-490-24/1
29.FC Aarau4-090125/2
30.FC Luzern1-190-26/2
31.Young Boys4-1--26/2
32.AC Bellinzona1-290127/3
Vass ÁdámBrescia (olasz)kp33.Mantova1-045-25/2
34.Triestina1-05-26/2
35.Frosinone3-190-27/2
36.Lecce2-2--27/2
37.Reggina0-056-28/2
Waltner RóbertSV Mattersburg (osztrák)cs28.Red Bull Salzburg0-290-28/10
29.SV Kapfenberg3-190-29/10
30.SC Magna2-190130/11
31.Sturm Graz0-090-31/11
32.FK Austria Wien1-590132/12


www.global-soccer.eu