Vágólapra másolva!
Egy angliai futballcsapatot működtető gazdasági társaság érdeklődik a Budapest Honvéd iránt - írta szerdai számában a Nemzeti Sport.

A napilapnak George F. Hemingway tagadta azt az információt, hogy a kispesti klub iránt a Balatonringben érdekelt üzleti csoport is érdeklődne, ugyanakkor elismerte, hogy az angliai partner érdeklődése immár több mint tájékozódás.

A Nemzeti Sport szerint ha a kispesti piros-feketék nem is szerepelnek túl fényesen a bajnokságban, ettől még értékes árucikk lehet a Honvéd, elsősorban a Magyar Futball Akadémia miatt.

Ebben az utánpótláscentrumban már most kézzelfogható eredménye van a néhány éve elkezdett munkának, az akadémia egyre több tehetséget nevel ki, ami nemcsak azt jelentheti, hogy néhány éven belül újra erős Honvéd szerepelhet a bajnokságban, hanem azt is, hogy ez jelentős árbevételt hozhat a klubnak - írta a lap.