Vágólapra másolva!
Egy félidőnyi játék után 3-0-ra vezetett a Ferencváros a Kecskemét ellen a Soproni Ligában, de a vendégek felzárkóztak egy gólra, ráadásul a hajrára Rósa Dénes kiállítása miatt emberhátrányba került a FTC. Craig Short csapata végül begyűjtötte a három pontot.

Soproni Liga, 27. forduló:
FTC - KTE-Ereco 3-2 (3-0)
Albert-stadion, 2500 néző, vezette: Fábián
Ferencváros: Megyeri - Csizmadia, Dragóner, Tutorics, Stockley - Doherty (Lipcsei, 68.), Morrison, Abdi (Rósa, 73.), Tóth B. - Ferenczi, Elding (Schembri, 81.)
Kecskemét: Holczer - Némedi, Gyagya, Lambulic, Farkas I. (Csordás, 72.) - Bori, Cukic, Szavics (Bagi, 28.), Alempijevic (Simon A., 55.) - Litsingi, Montvai
gól: Ferenczi (3., 11-es), Elding (12.), Morrison (35.), illetve Montvai (50.), Csordás (75.)
piros lap: Rósa (79.)

Az elmúlt hét bajnoki fordulóban csupán négy gólt szerzett a Ferencváros, ehhez képest a Kecskemét ellen negyedórán belül két góllal és egy kapufával jelentkeztek a zöld-fehérek. Ferenczi büntetőből szerzett vezetést, Elding szokásával ellentétben messziről, tíz méterről lőtt a hálóba, Tóth Bence pedig egy húszméteres löketből találta el a kapufa csücskét.

Továbbra is fölényben maradtak a hazaiak, s még az első félidőben növelték is előnyüket: Morrison szerzett labdát a félpályánál, Ferenczivel kényszerítőzött, majd a hosszú sarokba gurított.

Mielőtt túlságosan megnyugodhattak volna a hazai drukkerek, rögtön a szünet után szépített a KTE Montvai belőtt egy szöglet után kipattanó labdát. Válaszul rohamozott a Fradi, Abdi kétszer is gólt lőhetett volna, de egyszer sem tette.

A túloldalon viszont jóval határozottabb volt Csordás, három perccel a becserélése után megcsúsztatta Litsingi beadását, egy gólra olvasztva a Kecskemét hátrányát. A zöld-fehérek gondjait tetézte, hogy Rósa hat percnyi játék után kiállíttatta magát, miután csúnyán felvágta Némedit. Az utolsó percekben már nem adódott igazi helyzet a KTE előtt, Csordás ugyan fordulásból kapura lőtt egyszer, de ezt a kísérletet könnyedén hárította Megyeri.

A bajnokság állása:

1.DVSC-TEVA27201662-3461
2.Videoton FC27176455-2957
3.Győri ETO271311335-1850
4.ZTE FC27137751-3946
5.Újpest FC27143940-3345
6.MTK Budapest27117843-3140
7.Ferencváros27811831-3335
8.Szombathelyi Haladás27971138-4534
9.Budapest Honvéd27810934-3234
10.Kaposvári Rákóczi27871234-4231
11.Vasas27871237-5431
12.Lombard FC Pápa27851435-4729
13.Kecskeméti TE-ERECO27771345-5528
14.Paksi FC276101129-3828
15.Nyíregyháza Spartacus27671434-5225
16.Diósgyőri VTK27441927-4816


A góllövőlista élcsoportja:
16 gólos: Nikolic (Videoton)
15 gólos: Alves (Videoton)
14 gólos: Coulibaly (Debrecen), Kabát (Újpest), Rudnevs (ZTE)
13 gólos: Lázok (MTK)
12 gólos: Kink (Győr)
11 gólos: Montvai (Kecskemét), Tököli (Paks)