Vágólapra másolva!
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke cáfolta, hogy magyarországi stadionok bevonását sem tartja elképzelhetetlennek a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornán.

"Most hallok erről először" - fogalmazott a francia sportvezető az nb1.hu honlapnak adott hétfői nyilatkozatában. "A német újságírók annyit kérdeztek, hogy elképzelhető-e német stadionok igénybevétele, amire határozottan azt válaszoltam, hogy teljes mértékben kizárt."

Platini a német szövetség honlapján megjelent hétfői interjú szerint azt mondta: "Az is egy lehetőség, hogy Lengyelország négy helyett hat helyszínen rendezzen mérkőzéseket, de elképzelhető, hogy megkérdezzük Magyarországot és Németországot, hogy két stadionnal be akarnak-e, illetve be tudnak-e szállni." Az UEFA elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is bíznak az eredeti házigazdákban, s remélik, hogy a helyszíneket nem kell kényszerűségből megváltoztatni.

Az UEFA május végén dönt végérvényesen arról, hogy a 2012-es tornát Lengyelország és Ukrajna valóban közösen bonyolíthatja-e le. Az ukránok április elején két stadionnal kapcsolatban is jelentős lemaradásban voltak, akkor Platini kéthónapos ultimátumot adott nekik.

A kontinentális szövetség 2007. április 18-án döntött a lengyel-ukrán kandidálás mellett az olasz és magyar-horvát pályázattal szemben.