Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a hétvégi fordulóban kiállított Hrepka Ádámot, a Vasas csatárát három mérkőzésre tiltotta el, míg a második helyen álló Videoton csapatát 600 ezer forintra büntette meg szurkolóinak rendzavarásai miatt.

Az MLSZ honlapja szerint a testület a hétvége többi piros laposát, Sasa Dobricot (Vasas), Szabó Ádámot (MTK) és Rósa Dénest (FTC) egyaránt két-két mérkőzésre tiltotta el.

A Videotonnak a drukkerek MTK és Debrecen elleni találkozókon tapasztalt rendzavarásai, illetve előbbi találkozón elkövetett rasszista megnyilvánulásaiért kell összesen 600 ezer forintot befizetnie. A Debrecennek - a Videoton elleni meccs miatt - rendezési hiányosságokért és szurkolói rendzavarásáért kell 300 ezer forintot fizetnie.

A bizottság felmentette Véber Györgyöt, a Pápa vezetőedzőjét az ellene folyó eljárás alól. Véber a Diósgyőr elleni mérkőzésen tanúsított sportszerűtlen viselkedése miatt április közepén már kapott három bajnokira szóló eltiltást, ám április 27-én a fegyelmi bizottság annyiban módosította a büntetést, hogy a vezetőedző május 30-ig csapata semmiféle meccsén nem végezhet szakmai tevékenységet, mert a Honvéd ellen a nézőtérről durván szidta a játékvezetőt.

A felmentés értelmében Véber a hétvégi, Paks elleni bajnokin már a kispadról irányíthatja csapatát.