Vágólapra másolva!
Hetvenkét Ferencváros-szurkolót állítottak elő a miskolci rendőrkapitányságon, mert  összeverekedtek a Debrecen futballcsapatának drukkereivel az M3-as autópálya mellett lévő geleji pihenőnél szombat délután. Később négy, rendőrökre támadó diósgyőri szurkolót is előállítottak.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a Fradi szurkolói Miskolcra tartottak a Diósgyőr elleni meccsre, a Loki-drukkerek pedig a fővárosba mentek az Újpest elleni mérkőzésre. A két társaság szóváltásba keveredett egymással, majd összeverekedtek. A fradistákat szállító busz összes utasát előállították a miskolci rendőrkapitányságra. A Tv2 Tények című hírműsora szerint a Fradi-drukkerek az autópályán keresztbe is átfutottak, miután megállítottak egy ott haladó kamiont.

A debreceniek ellen is intézkedkedtek a rendőrök: buszukat az autópályán megállították, kihallgatták a szurkolókat, majd elengedték őket. Ők hamar elhagyták a helyszínt, mielőtt a rendőri erősítés megérkezett volna.

A verekedésben többen megsérültek, de kórházba senkit nem szállítottak. A stadionban azonban volt egy fejsérüléses ember, de hogy ő hogyan, milyen körülmények között sérült meg, azt még vizsgálják. Négy diósgyőri szurkolót szintén előállítottak, mert - egyebek mellett - a rendőrségi sorfalra támadtak.

A Miskolcra vonattal érkező fradisták közül is előállítottak egy férfit, mert kirúgta az őket különjáratként a diósgyőri stadion felé szállító helyi busz ablakát. Ellene garázdaság miatt indítottak eljárást. Százhatvan Budapestre utazó debreceni szurkolót pedig szombaton déltájban Gödöllőn le kellett szállítani a vonatról, mert nem volt jegyük - mondta el Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. A drukkerek az egy órával későbbi vonattal utaztak tovább, készenléti rendőrök felügyelete mellett.