Vágólapra másolva!
Sokkot okozott Németországban hétfőn az a hír, hogy Michael Ballack, a labdarúgó-válogatott csapatkapitánya sérülése miatt nem utazhat az alig egy hónap múlva kezdődő dél-afrikai világbajnokságra.

Joachim Löw szövetségi kapitány mélységes csalódottságának adott hangot, hangsúlyozva, hogy a válogatott legfontosabb játékosáról, a csapat vezéregyéniségéről kénytelen lemondani. A szakértők egyetértettek abban, hogy Ballack kényszerű kiválásával a német válogatott jelentősen meggyengült.

Rainer Holzschuh, a Kicker sportmagazin kiadója, illetve főszerkesztője arra emlékeztetett, hogy a 33 éves kapitány a csapaton belül rendkívüli tekintéllyel rendelkezett, és ő volt az a játékos, akit az ellenfelek is a leginkább megbecsültek, illetve akitől a leginkább tartottak. Ezen túlmenően felhívta a figyelmet arra is, hogy a Chelsea jelenlegi játékosa nemcsak védekező középpályásként töltött be rendkívül fontos szerepet, de kitűnt gólerősségével is, különös tekintettel páratlannak számító rugótechnikájára és kiváló fejjátékára.

A Szicíliában edzőtáborozó válogatott kapitánya, Joachim Löw egyelőre még nem döntött arról, hogy kivel helyettesíti a sérült Ballackot. Az edző nyilatkozatában annak a reménynek adott hangot, hogy a fiatalok felnőnek az új helyzetből adódó feladathoz, és képesek lesznek betölteni azt az űrt, amelyet a csapatkapitány kiesése okoz. Egyben utalt arra is, hogy a válogatott a világbajnokságon nemcsak önmagáért, hanem Ballackért is bizonyítani akar.

Az idézett szakértők úgy vélekedtek, hogy a kapitány kiesése taktikai változást is eredményezhet a válogatott játékában. Többségük azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a vezéregyéniség Ballack sérülése után Bastian Schweinsteiger, a Bayern München középpályása lehet. Általános vélekedés szerint Löw arra kényszerülhet, hogy új játékost hívjon be Michael Ballack helyére, elsősorban a Werder Bremen középpályását, Torsten Fringset, valamint az olasz Lazióban játszó Thomas Hitzlsbergert ajánlottak neki. Ugyanakkor rámutattak arra, hogy az előbbi már korábban elvesztette a tréner bizalmát, az utóbbi pedig meglehetősen gyenge formában van.

Mindenesetre több utalás is elhangzott arra vonatkozóan, hogy Ballack kiesése után még inkább felértékelődhet a jövő hét végére tervezett, Magyarország elleni barátságos találkozó, amelyen Joachim Löwnek már a Ballack nélküli csapatot kell tesztelnie.

Azzal kapcsolatban pedig megoszlottak a vélemények, hogy a Portsmouth ghánai játékosa, Kevin-Prince Boateng szándékos sérülést okozott-e a válogatott kapitányának. A többség az igenre hajlott, különös tekintettel arra, hogy Ghána a német válogatott csoportellenfele. Ugyanakkor szinte mindenki hangoztatta: remélik, hogy Kevin-Prince Boateng durvaságát senki nem féltestvérén, a Hamburg hátvédjén, Jérome Boatengen éli majd ki. Jérome Boateng ugyanis a világbajnokságra készülő német válogatott tagja.