Vágólapra másolva!
"Csaba has the Lasz laugh" címmel írt a Sun skóciai kiadása a Hearts januárban menesztett edzőjéről, László Csabáról, aki az írás szerint hatszámjegyű összegnek megfelelő kompenzációt követel a csapattól, amely a szerződésének a lejárta előtt küldte el.

A skót bulvárlap szóviccét nehéz magyarra lefordítani, de nagyjából annyit tesz: Csaba nevethet utoljára. A last laugh-ból, azaz utolsó nevetésből lett Lasz laugh, ami kiejtésben hasonlít a Lászlóhoz.

A Sun cikke szerint László Csaba a még 18 hónapig érvényes szerződése miatt szeretne kompenzációt kapni a klubtól, s amennyiben nem sikerül megegyeznie az edinburgh-iekkel, beperli a csapatot. A skót lapban emlegetett hatszámjegyű összeg minimum százezer fontot jelent, ami 30 millió forint, de ha netán 999 999 fontról van szó, az tízszer ennyi pénzt, azaz 299 millió forint lenne átszámítva.

"Azok után, ahogyan a távozása előtt és után viselkedett, nem lepett meg minket, hogy László úr profitálni szeretne az ügyből, de mi szigorúan védeni fogjuk az álláspontunkat" - nyilatkozta a Hearts szóvivője.

Forrás: The Scottish Sun

Az egykori Fradi-tréner - akinek ismét felmerült a neve az Üllői úton, mint a csapat lehetséges új edzője - a Heartsot tavaly bronzéremig vezette, idén pedig a meggyengült csapatot is sikerült a felső házban, azaz a legjobb hat között tartania. Végül a klub, immáron nélküle, a hatodik helyen végzett.