Vágólapra másolva!
A hollandoktól Amszterdamban elszenvedett szombati 6-1-es vereséget megelőzően legutóbb közel 13 éve kapott ki legalább öt góllal a magyar labdarúgó-válogatott.

Erwin Koeman csapata a hatodik percben vezetést szerzett, ám hamar kiderült, hogy nincs egy súlycsoportban riválisával, amely kedvére dolgozhatta ki a helyzeteket. A szünetben ugyan még döntetlen volt az állás, de a második félidőben már a gólokkal sem fukarkodtak a hollandok a szétesett és a labdát megtartani is képtelen magyarok ellen.

"Ötvenöt percen keresztül méltó ellenfelei voltunk a holland válogatottnak, addig a csapatom azt tette, amit előre elterveztünk" - nyilatkozta a szövetség honlapjának Koeman. "Utána azonban magasabb tempót kezdett diktálni a hazai együttes, mi pedig fáradtan már nem tudtuk felvenni ezt az iramot. A hollandok győzelme megérdemelt, sajnálom, hogy ilyen nagy különbségű vereség lett a vége. Nem adom fel a harcot, a játékosaimtól azzal köszöntem el, hogy pihenjék ki magukat, találkozunk a következő megmérettetés előtt".

Legutóbb 1997. november 15-én, a Jugoszlávia elleni világbajnoki pótselejtező visszavágóján kapott ki ilyen különbséggel a magyar csapat, akkor 0-5 lett az eredmény. Szintén ehhez a párharchoz, az október 29-én lejátszott első találkozóhoz kötődik az az eset, amikor még ennél is több gólt kapott a nemzeti együttes. Azon a meccsen hétszer rezdült meg a magyar háló, ugyanis 1-7 lett a végeredmény.

Szintén sokatmondó adat, hogy Koeman csapata több mint egy esztendeje nem rúgott egynél több gólt. A 2009. április 1-ei, Málta felett aratott 3-0-s diadal óta lejátszott kilenc találkozón mindössze négyszer volt eredményes magyar játékos. A 2009 óta megrendezett 12 összecsapáson 8 gólt szereztek a magyarok, de egyetlen játékos sincs, aki legalább kétszer talált volna be az ellenfél kapujába.