Vágólapra másolva!
Kiss László lett a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában harmadik helyen végzett Pécsi MFC új szakvezetője, aki szakmai igazgatóként dolgozik majd a klubnál.

Az egyesület kedden hivatalosan is bemutatta Kiss feladata, hogy irányításával a PMFC visszajusson az NB I-be.

Várhidi Péter, a csapat vezetőedzője ugyanakkor egyelőre marad az együttesnél, mert vele még nem tudott szerződést bontani a klub, idősebb Dárdai Pál pedig a jövőben utánpótlás-szakágvezetőként vállal szerepet Pécsett, ahol utoljára 1995-ben dolgozott.