Vágólapra másolva!
Ki veszi át a kilencvenes évek legnagyobb királyának becézett Illés Béla helyét, és ki lesz az elmúlt évtized legjobb magyar labdarúgója? Gera Zoltán Európa Liga-döntőt játszott, Dzsudzsák Balázs a PSV meghatározó játékosa lett, Kenesei Krisztián minden csapatában zsákszám lőtte a gólokat, Király Gábor Angliában és Németországban is közönségkedvenc kapus lett, de a Fradi-csúcstartó Lipcsei Péternek ugyanúgy jó esélye lehet a győzelemre, mint az NB I-ben legtöbbször pályára lépett Kuttor Attilának, vagy éppen a Herthában 13 éve remeklő Dárdai Pálnak.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) idén nemcsak a 2009-10-es évad legjobbjait választja meg, de egy húszfős listát összeállítva arra is kíváncsi, ki volt az elmúlt évtized legjobb magyar futballistája. Az NB I-es és NB II-es labdarúgók a következő hetekben adják le szavazataikat, a HLSZ pedig augusztus végén hirdeti ki a végeredményt, ám addig is kiderülhet, hogy ki a szurkolók kedvence. Olvasóink az [origo] szűkített, tíztagú keretéből választhatják ki, hogy kit tartanak a kétezres évek csúcsjátékosának - szavazzon a kedvencére!

Bajzát Péter

Bajnoki aranyérmet ugyan még nem ünnepelhetett, ám a Debrecennel 1999-ben és 2001-ben is Magyar Kupa-győztes volt. 2006-ban és 2009-ben gólkirály lett, az évtizedben ő az egyetlen, aki duplázni tudott a hazai NB I-ben. Jelenleg a Győr játékosa, a legutóbbi fél évet a kieső Diósgyőrben töltötte. Korábban Rot-Weiss Oberhausennél belekóstolhatott a légióséletbe, német tudását a 2008-as Stuttgart elleni UEFA-kupa-mérkőzésen kamatoztatta, amikor 0-4-es állásnál szerzett gólját követően gúnyosan megtapsolta Jens Lehmann kapust. Jelenleg csapatot keres, a Vasas mellett ciprusi kaland is szóba került.

Forrás: MTI/Földi Imre

Mellette: Nagyon erőszakos, a győzelemért mindent megtesz, gólérzékeny.

Ellene: Erőszakossága sokszor durvaságba megy át. Sérülékeny. Hangulatember, néha beleszalad egy-egy hosszabb góltalan időszakba. Külföldön nem tudott bizonyítani.

240001outform.html400350


Dárdai Pál

A Pécsi Munkásból 1995-ben a BVSC-hez igazolt, ahonnan 1997-ben az akkor még másodosztályú Hertha BSC szerződtette. Azóta is a berlinieket erősíti, több mint 280 bajnokin lépett pályára, amivel a klub rekorderének számít. Hatvanegy válogatott meccsén öt gólt szerzett. Bár már 34 éves, futballtudása továbbra is olyan, mint fénykorában, egyedül a bokája nem a régi, ami miatt lehet, hogy korábban vissza kell vonulnia, mint szeretné.

Forrás: AFP

Mellette: Csupaszív, duplatüdejű játékos, igazi vezéregyéniség, rendkívül tapasztalt.

Ellene: Nem túl technikás, a fejjátéka sem a legjobb, kevés gólt lő.

240002outform.html400350


Dzsudzsák Balázs

Bár az évtized már 2001. január 1-jén elkezdődött, a nyírlugosi születésű játékos sikertörténete csak 2004-ben startolt. Akkor kezdte debreceni karrierjét, ahol negyvennyolc mérkőzésen tizennégy gólt szerzett. 2008-ban Hollandia egyik legnagyobb klubja, a PSV Eindhoven igazolta le, amelynek szinte az első pillanattól kezdve meghatározó egyénisége lett. A mutatói - főképp, hogy nem is csatár, hanem balszélső - káprázatosak, nyolcanegy mérkőzésen huszonnyolc gólt szerzett, és a mutatott játéka alapján a közönség egyik nagy kedvence lett. A válogatottban rosszabb a mérlege, huszonhat meccsen csak kétszer talált be.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Mellette: Villámgyors, ballal már-már tökéletesen, jobbal is elfogadhatóan lő. Huszonhárom éves korára befutott sztár lett, képes hosszú időn át jó teljesítményt nyújtani. Szélső létére nagyon gólérzékeny, mégsem önző, sok gólpasszt is ad. Egészséges önbizalommal rendelkezik.

Ellene: Védekezésben nem a legjobb. Rejtély, de a válogatottban - eddig - nem volt képes ugyanúgy futballozni, mint a klubcsapatában.

240003outform.html400350


Gera Zoltán

A legmélyebb gödörből kikászálódva lett Anglia szerte (el)ismert Európa-klasszis. A pécsi évei után 2000-ben igazolt a Ferencvároshoz, ahol száztizenöt meccsen harminckét gólt szerzett, kétszer bajnoki címig vezette a zöld-fehéreket. A West Bromwich Albionban pazar első évet produkált, az év Premier League-válogatottjába is bekerült (135 meccs/21 gólos átlaggal zárt). A Fulhamben idő kellett, míg magára tudott találni, idén a szurkolók egyik legnagyobb kedvence lett, köszönhetően főképp az Európa Ligában lőtt góljainak, amelyekkel döntőig menetelt az angol klub. Gera hatvanhárom válogatott meccsén tizennyolc gólig jutott, s ezeket a számokat Erwin Koeman menesztése után növelheti, Egervári Sándor csapatába ugyanis vélhetően visszatér.

Forrás: EPA

Mellette: A Premier League legjobban cselező és legtechnikásabb játékosai között tartják számon, ritkán lő kis gólt, specialitása az ollózás. Ha a kedvenc posztján játszatják (csatár mögötti árnyékék), akkor nagyon magas színvonalú játékra képes.

Ellene: Játszott már bal és jobb oldali középpályást a Fulhamben és a válogatottban is, és bár alkalomadtán ott is képes átlagon felülit nyújtani, nem igazán érzi ott jól magát, ami sok esetben meglátszik a játékán. A válogatottba ő is sokszor beleszürkül.

240004outform.html400350


Kabát Péter

Az évtized első gólkirálya, a 2000-2001-es szezonban a Vasas csatára 24 gólt szerzett az élvonalban. A válogatottban 16 mérkőzésen szerepelt, gólt még nem lőtt. 2001-ben Törökországba, a Göztepe Izmirhez szerződött, ezt követte a bolgár Levszki Szófia, a török Denizlispor, majd az osztrák FC Kärnten, a Pasching és az Austria Kärnten. 2008-ban szerződött vissza Újpestre, ahol az egyik leggólerősebb támadóvá vált, négy góllal maradt le az újabb gólkirályi címről. A nyáron Debrecenbe szerződött.

Forrás: MTI/Illyés Tibor

Mellette: Sok csapatban megfordult, így sok tapasztalattal rendelkezik. Igazi vezéralkat, kiáll a játékostársai mellett, ha kell, szóban is megvédi őket.

Ellene: A futball minden területén jobb valamennyivel az átlagnál, ám nincs olyan képessége, amelyben magasan a társak fölé emelkedne. Néha elszakad nála a cérna, amit a bírók ritkán hagynak büntetlenül. Légiósként nem tudott bizonyítani.

240005outform.html400350


Kenesei Krisztián

A 2002-2003-as bajnoki szezon gólkirálya ötödik magyar klubcsapatában szerepel, jelenleg a Haladás játékosa. 1996-ban mutatkozott be az MTK csapatában, 2000-ben Győrbe, 2001-ben Zalaegerszegre szerződött. Háromszoros bajnok, kétszeres Magyar Kupa-győztes. A válogatottban 29 mérkőzésen 9 gólt szerzett. Légiósként szerepelt Pekingben és Avellinóban.

Forrás: MTI/Beliczay László

Mellette: Igazi gólgyáros, ahol megfordult - legyen az Zalaegerszeg vagy Kína -, mindenhol számolatlanul termelte a gólokat. Elsőrangú szabadrúgáslövő.

Ellene: A válogatottban volt a legrosszabb - bár még így is elfogadható - a gólátlaga (29 meccs/9 gól), külföldön nem tudott egyetlen nívós csapatban sem bizonyítani (minthogy nem játszott egy ilyenben sem).

240006outform.html400350


Király Gábor

A Haladásból már 21 évesen elvitte a Hertha, ahol fiatalon berobbant a Bundesligába, játszott a BL-ben is, összesen 198 meccsen védett. 2004-ben a Crystal Palace szerződtette, ahol száztizenegy mérkőzésen védett, Angliában is elismert kapus lett. Kölcsönjátékosként öt meccsen védett az Aston Villában is, majd a Burnley-ben 2007 és 2009 között csak 27 meccsen kapott lehetőséget. 2009 óta az 1860 Münchenben, a Bundesliga II-ben már-már herthás formájában tündököl, Erwin Koemannál ismét válogatott lett.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mellette: Rendkívül tapasztalt, igazi bravúrkapus, hetvenháromszor kihagyhatatlan volt a magyar válogatottból is.

Ellene: A kifutásoknál néha hibázik, és ritkán egy-két potyát is bekap. Bár még jó kapuskorban van (harmincnégy éves), tíz éve sokkal jobb volt, mint most.

240007outform.html400350


Kuttor Attila

A magyar Maldini tizenegyszer váltott csapatot pályafutása során, de csak Magyarországon belül. A Diósgyőrben kezdte, ám a Fehérvárban lett stabil NB I-es játékos 1989 és 1993 között, kilencvenhat meccsén nyolc gólt is szerzett. Eztán jött a Győr (53 meccs/5 gól), az MTK (90/7), aztán ismét a Diósgyőr (15/2), majd a Fehérvár (13/4). Az idén záruló évtizedet az MTK-ban kezdte (63/2), megfordult a Debrecenben is (35/1), aztán Siófokon (61/6), majd Fehérváron 79 meccsen 10 gólt szerzett 2004 és 2007 között. A Siófok 2007-ben visszahívta (14/2), pályafutása utolsó klubja pedig egy olyan lett, ahol előtte sohasem játszott: a Haladásban 55 mérkőzésen négyszer volt eredményes. Ötszázhatvan bajnoki mérkőzésével egyedüli csúcstartó az NB I-ben.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Mellette: Mindig is a megbízható, kiválóan helyezkedő védők közé tartozott, nem csoda, hogy az NB I-ben megannyi csapatban tőle várták hátul a stabilitást. Míg hátul jól zárt, elöl is igyekezett segíteni aktuális csapatát, ötvenkét első osztályú gólt még egy középpályás sem szégyellne. Tizenkilencszer a válogatottban is játszott.

Ellene: Ahogy telt az idő, úgy kopott a gyorsasága, bár az NB I-ből még 40 évesen sem tűnt ki túlságosan.

240008outform.html400350


Lipcsei Péter

Tizennyolcévesen üstökösként robbant be a magyar NB I-be, a kilencvenes évek elején a magyar futball legnagyobb reménységének tartották. 1990 és 1995 között százharminc mérkőzésen harmincnyolc gólt lőtt zöld-fehér mezben, kétszer bajnokságot is nyert a csapattal. Ezután szerződtette az FC Porto, ahol remekül kezdett, ám sérülések akadályozták pályafutása további virágzását (végül huszonhárom meccsen lőtt hat góllal távozott). Egy rövid, ötmeccses sporting espinhós időszak után visszatért a Fradiba, ahonnan egy év és harminc mérkőzés után Ausztriába igazolt, és lehúzott két szezont az Austria Salzburgban (38/2). 2000 után tíz évig hűségesen szolgálta a Fradit, végig meghatározó játékosa volt a csapatnak, jelenléte még akkor is fontos volt, amikor csak csereként áll be. Az elmúlt évtizedben is nyert két aranyat a Fradival, és az NB II-be is követte csapatát 2008-ban.

Forrás: MTI

Mellette: Rugótechnikája mindig a legjobbak közé tartozott Magyarországon, s bár a védjegyévé vált szólókat az idő elteltével egyre ritkábban alkalmazta, harminc fölött sem esett nehezére kicselezni az ellenfél játékosait.

Ellene: Utoljára 2005-ben volt válogatott, ahol ritkán játszott úgy, mint a Fradiban, pedig ötvennyolcszor is megkapta erre a lehetőséget. Utolsó éveiben már feltűnően lomhán mozgott.

240009outform.html400350


Tököli Attila

Az 1999-2000-es szezon újvárosi gólkirálya két szezonnal később újrázni tudott, ráadásul 28 találatot szerzett, ennyire utoljára Nyilasi Tibor volt képes (a Ferencváros egykori játékosa 1980-1981-ben európai Ezüstcipőt nyert 30 góljával).

A csatár a 2002-2004-es időszakban a Ferencvárost erősítette, maradt még akkor is (sőt, 2006-2007-ben visszatért ismét) a csapatnál, hogy 2003. május 30-án a Debrecen elleni mérkőzés után a pályára berohanó zöld-fehér huligánok megverték. Játszott Kölnben, az Anortoszisz Famagusztában, majd az AEL Limassolban, végül az egyéves ferencvárosi játék után Paksra szerződött. Jelenleg a Kecskemét játékosa, 22 válogatott mérkőzésén három gólt szerzett.

Forrás: MTI/Földi Imre

Mellette: A tökéletes NB I-es csatár példája az övé, mintha a magyar bajnokságot az ő képességeire optimalizálták volna. Igazi lespuskás, a helyzeteit jó arányban váltja gólokra, mindig éberen várta a gólszerzési lehetőséget.

Ellene: Külföldön megbukott, és a válogatottban sem tudta megcáfolni azokat, akik úgy vélekednek, hogy ami az NB I-ben elég, az a nemzetközi szinten kevés.

240010outform.html400350

Magyar labdarúgók döntenek a HLSZ díjairól

A HLSZ saját tagságát, azaz az NB I-es és NB II-es labdarúgókat szavaztatja meg a 2009-10-es év legjobbjairól. Miután egy egész évtized lezárult, a tagok arról is döntenek, hogy kit tartanak a 2001-2010 közötti időszak legjobb magyar futballistájának. A szervezet 2000-ben díjazta először az évtized legjobbját, akkor Illés Béla kapta a kitüntetést.

Az HLSZ jelöltjei az évtized legjobbja címre:
A legjobb kapus: Babos Gábor, Fülöp Márton, Király Gábor, Szűcs Lajos, Végh Zoltán
A legjobb védőjátékos: Bodnár László, Dragóner Attila, Fehér Csaba, Juhász Roland, Kuttor Attila
A legjobb középpályás: Dárdai Pál, Hajnal Tamás, Huszti Szabolcs, Lipcsei Péter, Sándor Tamás
A legjobb csatár: Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Kenesei Krisztián, Rudolf Gergely, Tököli Attila

2009-10: az év legjobbja szavazás jelöltjei:
A legjobb kapus:
Megyeri Balázs (Ferencváros), Sebők Zsolt (Videoton), Stevanovic Sasa (Győr), Szűcs Lajos (Pápa), Végh Zoltán (Vasas)

A legjobb mezőnyjátékos:
Alves André (Videoton), Czvitkovics Péter (Debrecen), Kabát Péter (Újpest), Kink Tarmo (Győr), Nikolic Nemanja (Videoton)

A legjobb 21 éven aluli játékos:
Balajti Ádám (Diósgyőr), Gosztonyi András (Bari), Korcsmár Zsolt (Újpest), Lengyel Dániel (Haladás), Megyeri Balázs (Ferencváros)

A legjobb Magyarországon játszó idegenlégiós:
Alves André (Videoton), Coulibaly Adamo (Debrecen), Kink Tarmo (Győr), Nikolic Nemanja (Videoton), Rudnevs Artjoms (Zalaegerszeg)

A legjobb külföldön játszó magyar labdarúgó:
Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven, Hollandia), Gera Zoltán (Fulham, Anglia), Huszti Szabolcs (Zenit, Oroszország), Juhász Roland (Anderlecht, Belgium), Vadócz Krisztián (Osasuna, Spanyolország)

A legjobb edző:
Csank János (Zalaegerszeg), Garami József (MTK), Herczeg András (Debrecen), dr. Mezey György (Videoton), Pintér Attila (Győr)

A legjobb játékvezető:
Bede Ferenc, Bognár Tamás, Fábián Mihály, Iványi Zoltán, Kassai Viktor.