Társoldalunk:

Egervári Sándor az új szövetségi kapitány

2010.07.23. 9:25

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége pénteken felmentette tisztségéből Erwin Koeman szövetségi kapitányt. A holland szakember helyét Egervári Sándor veszi át.

Csak egyszer vallott kudarcot - Egervári Sándor pályafutása

Az MLSZ közös megegyezéssel bontott szerződést Koemannal, akinek a munkaviszonya hivatalosan augusztus 12-én szűnik meg, de Egervári kinevezése a mai naptól érvényben van, és határozatlan időre szól. Egervári Sándor az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U21 (olimpiai) válogatott kispadját hagyja ott az ugyancsak Eb-selejtezőkre készülő felnőtt csapat kedvéért.

Egervári helyét a Haladást irányító Róth Antal veszi át a fiataloknál, aki korábban már irányította az utánpótlás válogatottat. Ezzel kapcsolatban a szövetség vezetése köszönetet mondott a Haladásnak, amelyik rendkívül rugalmas volt a szombathelyi NB I-es csapatot irányító szakember új munkáját illetően.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke elmondta, bár látták a fejlődést a válogatott játékában, a kapitány menesztése ennek ellenére "már régóta napirenden volt". Koeman végkielégítéséről Csányi annyit mondott, hogy az nagyjából az egy harmada a sajtóban megjelent összegnek (az újságok 120-150 millió forint közötti összegről cikkeztek).

Az új szövetségi kapitány megkapja a szükséges időt és türelmet is.

"Újra indul az óra" - fogalmazott Csányi. "Van türelem az új szakmai stáb irányában, nem kell azonnal sikereket elérnie a válogatottnak, az viszont reális elvárás kell legyen, hogy a csapat harcban legyen a 2012-es Európa-bajnoki szereplés kiharcolásáért. Látni szeretnénk, hogy a válogatott erősödik."

Nem csak szakmai elvárásokat fogalmazott meg Csányi a válogatottban szereplőkkel szemben. Mint mondta, "nincs szükség rosszízű celebekre" a nemzeti csapatban, helyettük olyan játékosokra kell építeni, akik elhivatottak a válogatott irányában. Erre rímelt Egervári kijelentése is, miszerint nem csak szakmai szempontok alapján fogja összeállítani a keretet, hanem azt is figyelni fogja, hogy emberileg ki mennyire illik a csapatba.

Az MLSZ elnöke elmondta, 12 éve nézte ki magának Egervári Sándort egy OTP-Dunaferr barátságos meccsen, és akkor elhatározta, ha egyszer alkalma adódik rá, akkor együtt fog dolgozni a szakemberrel. Éppen ezért nem is volt másik jelölt a posztra.

A válogatott szeptember 3-án már Európa-bajnoki selejtezőt játszik Svédországban, és több kérdés is felmerült a mérkőzéssel kapcsolatban. Az esélyekről szólva Egervári elmondta: "azt soha nem lehet kimondani, hogy nincs esélyünk. Igaz, hogy a válogatottat csak a 4. kalapból sorsolták, mégis a csoport 2-3. helyét kell megcéloznunk. Fontos, hogy legyen jövőképe a csapatnak."

Az [origo] kérdésére, hogy Erwin Koemannal szemben jobban számít-e a jövőben az itthon játszókra, Egervári határozott igennel felelt.

"Nagyobb szerepet szánok a hazai bajnokságban játszóknak.A szövetség felé már jeleztem, hogy szeretném, ha lenne egy B válogatott, vagy ligaválogatott, ami komoly, színvonalas mérkőzéseken adna lehetőséget az itthon játszóknak. Így a külföldön ritkán, vagy egyáltalán nem játszók helyett nyugodt szívvel lehetbe behívni a hazai élvonalban és a B válogatottban rendszeresen szereplő játékosokat."

Gera Zoltánnak a válogatottba történő visszatérése is szóba került. Ezzel kapcsolatban Egervári azt mondta, "örülnék, ha Nyilasi Tibor újra válogatott lenne", majd a harsány nevetés közepette gyorsan javította a nyelvbotlást, és leszögezte, hogy örömmel látná a válogatottban a Fulham légiósát, aki a válogatott dániai vb-selejtezőjén különbözött össze Koemannal, és mondta le emiatt a válogatottságot.

Az U20-as válogatott egyiptomi vb-bronzérme után - amit Egervári vezetésével harcolt ki a csapat - mindenki a fiatalokat követelte a válogatottba. Az erre irányuló kérdésre Egervári azt mondta, most kellemes problémával küzd, mert több olyan fiatal is van, akit szívesen látna a nagy válogatottban, de nem akarja a sorsdöntő Eb-selejtező előtt felforgatni az utánpótlás csapatot. A felnőttek között a közeljövőben szóba jöhető fiatalok közül Gosztonyi Andrást, Debreczeni Andrást, Német Krisztiánt, Koman Vladimirt, Korcsmár Zsoltot és Kádár Tamást említette meg név szerint is.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Csányi bejelenti a döntést. Jobbra Nyilasi Tibor.

Újra szerepet vállal az MLSZ-ben Nyilasi Tibor, aki szakmai, és Both József, aki szakmai és képzési igazgató lesz.

Nyilasi, akihez a gyerekfoci, a női foci, a futsal, az utánpótlás és az edzőképzés fog tartozni elmondta, nagyon örül, hogy visszatérhet a fiatalok képzéséhez, mert ezt szereti legjobban csinálni, és annak is örül, hogy nem az első sorban kell dolgoznia, hanem a háttérben alkothat.

Nyilasihoz hasonlóan a jövőben Csányi is háttérbe vonul, a sok médiaszereplés után szeretne a háttérben dolgozni. A sportágban dolgozóktól pedig diszkréciót kért, az elmúlt időszakban ugyanis meglepte, hogy a bankszektorral szemben a labdarúgásban semmi sem maradhat titokban. Például a ma reggeli bejelentést is már csütörtökön tényként közölték a lapok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK