Vágólapra másolva!
Újabb részletek derültek ki a spanyol labdarúgást is érintő bundabotránnyal kapcsolatban: sajtóértesülés szerint az élvonalba jutásért vívott harcban súlyos pénzösszegek cseréltek gazdát.

Az El País című napilap jelentései szerint többen is érintettek a találkozók eredményeinek befolyásolásában, de eddig csak Enrique Ortizt, a másodosztályból feljutott Hércules Alicante többségi tulajdonosát gyanúsították meg azzal, hogy tisztességtelen eszközökhöz folyamodott, amikor együttese az utolsó fordulókban a Primera Divisónba kerülésért küzdött.

A tekintélyes újság csütörtöki számában részleteket közölt egy, az üggyel kapcsolatos telefonbeszélgetésből, s a lap információi szerint az Alicantén kívül más klubok is manipuláltak összecsapásokat.

A másodosztályból a bajnok Real Sociedad mellet az Alicante és a Levante jutott fel az élvonalba, mégpedig úgy, hogy a szezont utóbbi két gárda azonos pontszámmal zárta a negyedik helyezett Real Betisszel együtt.