Vágólapra másolva!
A szerdai Anglia-Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzés előtt a BBC hosszú cikkben méltatta az Aranycsapatot. A szerző és az 1953-as mérkőzés egyik, még élő angol játékosa szerint is minden idők legjobb csapata volt a hazaiakat a Wembley-ben oktató magyar válogatott, amely 6-3-ra győzött. Olyan stílusban játszottak Puskás Ferencék, amilyet addig még nem láttak Angliában, győzelmük pedig évtizedekig ható változást indított el az angol futballban.

Jackie Sewell, aki kora legdrágább játékosa volt (1951-ben 34 500 fontért ment a Notts Countytól a Sheffield Wednesdayhez), úgy emlékszik ma is a meccsre, mintha csak tegnap lett volna. "Persze, az emberek azt hitték, hogy mi fogunk nyerni, de emlékezetes leckét kaptunk azon a napon" - mondja. "Nem hiszem, hogy rosszul játszottunk volna, de a magyarok egyszerűen fantasztikusak voltak. A legjobb csapat volt, amelyet valaha életemben futballozni láttam."

Sewellt a magyar játékosok technikai tudása és az alkalmazott játékelemek is lenyűgözték. "Hihetetlen volt, ahogy mozogtak a pályán, ahogy passzoltak. Szerintem egész nap képesek lettek volna körülöttünk passzolgatni. A háromszögelések, a kényszerítők - mi még soha nem láttunk addig ilyen játékot. A mai napig minden csapat ezt próbálja játszani."

A cikket jegyző Jonathan Stevenson szintén a taktikát, illetve a szövetségi kapitány, Sebes Gusztáv zsenialitását dicséri. Míg az angolok az évek óta játszott és begyakorolt 3-2-5-ös (WM) felállásban futottak ki a pályára, addig a magyarok ennek éppen az inverzét, a 3-5-2-es variációt választották, amivel az angolok nem tudtak mit kezdeni. Ráadásul Sebesnek volt még egy olyan fegyvere, amire az angolok nem tudtak reagálni. "A zseniális Hidegkuti a hátravont csatár forradalmi szerepkörében brillírozott Puskás és Kocsis mögött" - írja Stevenson.

Az ekkor közel négy éve veretlen, olimpiai bajnok (Helsinki, 1952) csapat Angliában sem volt ismeretlen, a híre már megelőzte a televíziós meccsek előtti korban is. Stevenson szerint az Aranycsapat nagyszerűségének a kulcsa az volt, hogy az 1930-as évek kiváló osztrák csapatának (Wundermannschaft) stílusát alkalmazva egyfajta totális futballt játszott, két évtizeddel megelőzve az ezt a jelzőt végül kisajátító Cruyff-féle holland válogatottat.

Minden idők egyik legjobb angol játékosa, Stanley Matthews az életrajzi könyvében szintén megemlékezett a meccsről. Szerinte, aki ott volt a Wembley-stadionban, az részese volt a történelemnek. "A magyarok kiválóan kombinálták a brit 'rúgd és fuss' stílust az Európában akkor még alig ismert, így alig használt rövid passzos játékkal, ami inkább a dél-amerikai csapatok sajátja volt" - írta Matthews. "A játékuk a tökéletes labdabiztonság, a villámgyors mozgások és valami természetfölötti dolognak a tökéletes keveréke volt, ami éppolyan újszerű volt, amilyen hatékony."

Az Aranycsapat Hidegkuti góljával már az első percben vezetést szerzett, amit Sewell egyenlített ki az első negyedóra végén. "Ez volt az egyetlen pillanat, amikor élveztem a mérkőzést. De a magyarokat nem vetette vissza a gól, folytatták ugyanazt, amit addig, és 13 perccel később már 4-1-re vezettek."

A magyarok precízek és művésziek voltak, ennek tökéletes példája a csapat harmadik gólja, amikor Puskás egy visszahúzós csellel elküldte Billy Wrightot, majd ballal félmagasan a hálóba lőtt. Sewell, aki minden idők legjobb játékosának tartja Puskást, ma is azt mondja, hogy a Honvéd, majd a Real Madrid későbbi legendája olyan volt, "mint egy egylábú futballista, de azzal a bal lábbal mindent meg tudott csinálni".


A szünetben az angolok nem is szóltak egymáshoz, egyedül Walter Winterbottom szövetségi kapitány próbált a taktikáról beszélni, de nem volt könnyű dolga azok után, "45 percen át futottunk a labda után, és bohócot csináltak belőlünk" - mondja Sewell.

A meccs végén a gólkülönbségnél is megdöbbentőbb volt a kapura lövések aránya: 35-5 Magyarország javára. A Times szakírója, Geoffrey Green másnap fennkölten így fogalmazott: "Mi 100 ezren, akik ott voltunk, egy kicsit megfürödhettünk az istenek fényében."

A mérkőzés hosszú távon is komoly hatást gyakorolt az angol futballra. A csapat akkori szélső védője, Alf Ramsey ekkor jött rá, hogy klasszikus szélsők nélkül is lehet nagyot alkotni, és egy ilyen felfogású csapatot irányítva nyert világbajnokságot Angliával 1966-ban. A lelátón ott ült két másik későbbi kapitány is: Ron Greenwood és Bobby Robson.

Utóbbi szerint is mély nyomokat hagyott az angol fociban a meccs, alaposan megváltoztatva az angolok gondolkodását, akik azt hitték, hogy a Wembley-ben ők lesznek a tanárok és a magyarok a diákok. "90 perc alatt megsemmisítették a WM rendszerünket. Olyan stílust, olyan játékrendszert láttunk, amit soha azelőtt" - mondta évekkel később Robson. "Olyanok voltak, mintha a Marsról jöttek volna."

Stevenson itt még nem fejezi be. Megemlíti, hogy a mérkőzés negyvenedik évfordulóján a magyar szövetség Budapesten vendégül látta a nagy meccs még életben lévő részvevőit. "Soha egyetlen csapatnál sem éreztem olyan erős bajtársiasságot, mint náluk. Megbonthatatlan kapcsolat volt a játékosok között" - mondja Sewell.

Buzánszky Jenő győzni jár a Wembley-be

Illusztris vendég lepte meg kedden a Wembley-stadionban gyakorló magyar labdarúgó-válogatottat: Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás játékosa tűnt fel a játéktér mellett. A 85 éves futballistáról kevesen tudják, hogy az Évszázad mérkőzésén kívül többször is játszott a brit főváros impozáns arénájában, és eddig még soha sem veszített.

"Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy több alkalommal is megfordultam itt a 6-3 után" - nyilatkozta az MTI-nek Buzánszky, aki a Magyar Labdarúgó Szövetség meghívására érkezett Angliába. "Egyszer a parlamenti válogatottal játszottunk itt, majd az ifjúsági válogatottal jártam erre, aztán a Diák Labdarúgó Szövetség ötvenéves jubileuma alkalmából is pályára léptünk, és büszkén mondhatom, hogy még soha sem veszítettem, remélem, a mieink sem fognak szerdán."

Buzánszky hozzátette: az újjáépített Wembley-stadion méltó az elődjéhez, melyet a "labdarúgás szentélyének" neveztek. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, Magyarországon is rendkívül fontos lenne, hogy a labdarúgást körülvevő infrastruktúra fejlődjön.

A legendás játékos elmondta: természetesen ha a Wembley-ről van szó, azonnal a 6-3 jut az eszébe: "Az a magyar labdarúgás történetének legnagyobb sikere volt, hiszen az angolok akkor már kilencven éve nem kaptak ki hazai pályán. Ott tudtunk nyerni, ahol az európai futball megszületett. Erre mondtam azt, hogy ami kilencven évig sikerült, az abban a kilencven percben nem."