Vágólapra másolva!
A nyár egyik legváratlanabb edzőcseréje az Internazionale labdarúgócsapatánál történt, a milánóiakat a csúcsra vezető José Mourinho elhagyta a klubot a Real Madrid kedvéért, utódja pedig a Liverpooltól távozó Rafa Benítez lett. Utóbbinak nagyon nehéz dolga lesz, hiszen elődje mindent megnyert, ami lehetséges, a spanyol szakember éppen ezért a csapat stílusát változtatná meg.

Mourinho a csúcson hagyta ott az Intert: a portugál a milánói klubbal az előző idényben triplázott, vagyis nem csak a Serie A-t és az olasz kupát nyerte meg, hanem a Bajnokok Ligáját is. Ebből a szempontból érhető, hogy miért távozott az egyesülettől, elvégre joggal érezhette, hogy innen már nem lehet előrelépni. Ugyanakkor alaposan feladta a leckét utódjának, Rafa Beníteznek. A Liverpooltól érkezett spanyol szakvezető számára a bajnokság megnyerése kötelező feladat, elvégre az Inter az előző négy idényben egyaránt az élen végzett a Serie A-ban.

Verbális párviadal a régi és az új edző között

Az olasz lapok szerint Benítez egyik első lépése az volt a felkészülési időszak kezdetén, hogy az Appiano Gentilében található edzőközpontban levetette Mourinho képeit a falakról.

A portugál erre a rá jellemző módon reagált: "Nincs szükségem a fotóimra ahhoz, hogy emlékezzenek rám a klubnál, és amikor én voltam az Inter mestere, sohasem kértem, hogy távolítsák el Roberto Mancini vagy Helenio Herrera képeit. Egyvalami biztos: Benítez nem lesz eredményesebb nálam. Még ha meg is nyeri a klubvilágbajnokságot, azt is az én trófeámnak tekintem majd. Sok sikert kívánok neki, de nem miatta, hanem azért, mert egy olyan csapatnál dolgozik, amelyik közel áll hozzám" - jelentette ki a Real Madrid újdonsült mestere.

Benítezt nyilatkozataiban nem nagyon foglalkozott elődjével, és amikor arról kérdezték, hogy min akar változtatni a csapatnál, nagyon okosan azt a témát vette elő, amivel kapcsolatban Mourinho a legtöbb kritikát kapta.

"Azt szeretném, ha szebben játszanánk, többet birtokolnánk a labdát. Tanulmányoztam az Inter játékát, és úgy láttam, hogy elsősorban a gyors kontráik miatt nyertek. Nem őrizték sokat a labdát, hanem gyorsan előrejátszották, amikor megszerezték. Ezen szeretnék változtatni, és a játékosok is erre kértek" - fejtette ki a spanyol mester.

Coutinho lehet a meglepetésember

Benítez ezzel meglehetősen ingoványos talajra lépett, hiszen a szép játék meglehetősen szubjektív fogalom, még ha nagyjából érthető is, hogy miről beszélt. Elképzelését pedig szinte ugyanazokkal a játékosokkal kell elérnie, mint akik Mourinhónak is a rendelkezésére álltak, hiszen az Inter kerete alig változott a nyáron.

Gyakorlatilag egyetlen alapember sem távozott, elvégre a Manchester Citybe igazolt Mario Balotelli nem tartozik ebbe a kategóriába: ugyan 26 bajnokin lépett pályára, de mindössze 13 alkalommal volt a kezdő tizenegy tagja, ugyanannyiszor, mint a januárban szerződtetett Goran Pandev.

De ugyanígy egyelőre nagy igazolásról sem lehet beszélni: a jelek szerint Javier Mascherano nem érkezik, így tényleges új szerzeménynek csak két olyan futballista számít, akinek játékjoga részben vagy egészben már korábban is Interé volt.

Forrás: AFP

A fiatal brazil Philippe Coutinho eddig kölcsönben a Vasco da Gamában szerepelt, míg a francia Jonathan Biabiany 50 százalékban a Parmáé volt, a milánóiak innen vásárolták őt vissza. És bár Balotelliért a manchesteriek alighanem tekintélyes összeget fizetnek, egyelőre úgy tűnik, hogy az Inter ebből sem tart nagybevásárlást.

Olasz lapértesülések szerint a klub várhatóan a Genoa támadóját, Giuseppe Scullit fogja megvenni potom ötmillió euróért, személyében egy olyan játékos érkezhet, akinek nem derogál a kispadozás, ugyanakkor olasz nemzetiségű, aminek a BL-nevezés miatt van jelentősége.

A csapat az amerikai túráján három edzőmérkőzést játszott, amelyeken az előző idény egyik legfontosabb játékosa, Wesley Sneijder nem lépett pályára, a holland a világbajnokság miatt hosszabb pihenőt kapott.

Benítez rengeteg fiatalt és több taktikai formációt is kipróbált: a legutóbbi szezonban megszokott 4-2-3-1 mellett tesztelte például a 4-4-2-t is. Mindebből túl sok következtetést nem lehet levonni, maximum annyit, hogy a mindössze 18 éves Coutinho a szezon egyik nagy felfedezettje lehet.

Benítez is elsősorban őt dicsérte: "Nagyon fiatal, de rendkívül fontos a számunkra. Elégedettek vagyunk vele, az amerikai túrán ő keltette a legjobb benyomást" - állította a tréner.

Coutinho balszélsőként és irányítóként is tud játszani, utóbbinak azért van nagy jelentősége, mert így levehet némi terhet Sneijder válláról, akinek eddig nem volt alternatívája a keretben.

www.global-soccer.eu