Vágólapra másolva!
A Tolna megyei első osztályú U19-es labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójóban nem mindennapi végeredmény született: a Majos együttese 49-0-ra győzött a Dunakömlőd ellen.

A vasárnap délután, Majoson lejátszott bajnokira a vendégek mindössze nyolc játékost neveztek, így hármas emberhátrányban játszották végig a találkozót. Bár megtehették volna, hogy sérülésre hivatkozva egyikük elhagyja a játékteret - így a játékvezető kénytelen lett volna lefújni a mérkőzést -, ezzel az eszközzel nem éltek, inkább végigküzdötték a találkozót - tudósított a Magyar Nemzet internetes oldala.

Már az első percben gólnak örülhetett a hazai publikum, a félidőben pedig már rekordgyanús volt az eredmény, 26-0-ra vezettek a vendéglátók. A kilencven perc alatt szerzett negyvenkilenc gólon végül kilenc játékos osztozott, közülük ketten is tíznél többször voltak eredményesek: Rafai Márk tizennyolcszor, míg Kardos Márkó tizenhatszor.

A dunakömlődi fiatalok a 2010/2011-es bajnokság eddigi három fordulójában száznégy kapott és nulla rúgott gólnál tartanak. Az első fordulóban - tizenegy emberrel - 22-0-ra kaptak ki a Bátaszéktől, a másodikban a tamási együttes rúgott nekik harminchármat, pedig ekkor volt két cserejátékosa is a Dunakömlőnek.

A csapat egyébként nehéz sorsolást kapott, hiszen az eddigi ellenfelek mindannyian aranyesélyesek. A Dunakömlő U19-es együttese tavaly még nem volt pofozógép: a 16 csapatos mezőnyben végül a tizenkettedik helyen végzett.

A Tolna megyei település felnőttcsapata sem áll sokkal jobban, amely szintén pont nélküli, igaz, eddig csak tizenhét gólt kapott, ráadásul háromszor még eredményes is tudott lenni.