Vágólapra másolva!
Az alkohol- és magánéletbeli problémákkal küzdő egykori angol válogatott középpályás, Paul Gascoigne egy ligán kívüli csapattól kapott ajánlatot: a nyolcadosztályú Garforth Town menedzsere lesz.

"Mindenki azt mondja, szereti Pault, de senki sem tesz érte semmit" - nyilatkozta a Garforth tulajdonosa, Simon Clifford, aki hozzátette, a mostani munkaajánlat nem olyan attrakció, mint amikor évekkel korábban szerződtette pár mérkőzés erejéig a brazil Socrátest és Carecát.

Gascoigne korábban 39 napig már dolgozott edzőként, akkor a Kettering tulajdonosa, Imraan Ladak azzal magyarázta eltávolítását, hogy túl sokat ivott.

"Erősnek érzem magam a munkához, ez igazi kihívás" - nyilatkozta Gascoigne, hozzátéve, előző munkahelyén azért terjesztette róla a tulajdonos, hogy alkoholista, mert ő akart leülni a kispadra.

A 43 éves Gascoigne a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején az egyik legtöbbre hivatott angol futballista volt. Megfordult a Newcastle, a Tottenham, a Lazio, a Glasgow Rangers és a Middlesbrough csapatában. 57-szeres válogatott, az 1990-es világbajnokságon negyedik lett az angol csapattal, 1996-ban pedig bronzérmes lett az angliai Európa-bajnokságon.

Magatartási problémái már játékos korában is témát adtak a sajtónak, visszavonulása után pedig teljesen leépült. Súlyos alkoholizmusát kezelendő többször volt elvonó kúrán, és öngyilkossági kísérlete is volt.