Vágólapra másolva!
A 2009/2010-es szezont 121 millió font (közel 38,5 milliárd forint) veszteséggel zárta a Manchester City labdarúgócsapata.

Az angol klub pénteken nyilvánosságra hozott éves eredménye (2009. június 1-től 2010. május 31-ig) szerint csak bérekre (133 millió font) több pénz ment el, mint amennyi a teljes bevétele (125 millió) volt az együttesnek.

A veszteséget az átigazolásokra költött óriási összegek okozzák, Manszúr bin Zajed an-Nahjan sejk tulajdonos ugyanis az elmúlt két évben több mint háromszáz millió fontot költött új futballisták megvásárlására. Tavaly nyáron például Carlos Tévezért 25,5 millió, Emmanuel Adebayorért pedig 22 millió fontot fizetett ki.

A hatalmas beruházások ellenére a Preimer League-ben csak az ötödik helyet szerezte meg a klub az előző szezonban, s egy hellyel lemaradt a Bajnokok Ligája-szereplésről. Manszúr sejk ugyanakkor a pénzügyi, illetve a pályán elért eredmények miatt sem kesereg.

"Pontosan ott tartunk, ahol vártuk, hogy fogunk tartani ebben az időszakban" - nyilatkozta pénteken a milliárdos. "Szerettünk volna Bajnokok Ligáját érő helyen végezni, de éppen lemaradtunk a negyedik helyről, ugyanakkor nem szabad lebecsülni az ötödik helyet, hiszen nagyon régóta nem végzett a csapat ilyen jó pozícióban a bajnokságban."