Vágólapra másolva!
A válogatott mérkőzések jegyében telt az elmúlt hét, hiszen összesen huszonegy Európa-bajnoki selejtezőre került sor, és emellett több barátságos találkozót is játszottak. Álomcsapatunk összes mezőnyben szereplő tagja gólt szerzett, volt, aki nem is egyet.

Kapus:
Jonathan Joubert (Luxemburg): A luxemburgi válogatottól a pontszerzés is bravúrnak számít, így aztán a Fehéroroszország elleni gól nélküli döntetlen remek eredmény. Persze a mérkőzésen a hazai kapusnak volt a legtöbb dolga, de Joubert állta a sarat, mindent hárított.

Hátvédek:
Daniel Alves (Brazília): A dél-amerikai ország válogatottja barátságos mérkőzést játszott Irán ellen, és a 3-0-s győzelem tulajdonképpen papírformának mondható. A brazilok első találatát a jobbhátvéd Daniel Alves érte el, mégpedig egy fantasztikusan pontos szabadrúgásból.

Roman Hubnik (Csehország): A csehek nem a legjobban kezdték az Eb-selejtezőket, így a Skócia elleni hazai találkozón kötelező volt a győzelem a számukra. Hogy ez végül sikerült, az elsősorban a középhátvéd Hubniknak köszönhető, aki nem csak az ellenfél támadásait semlegesítette tökéletesen, hanem a mérkőzés egyetlen gólját is ő szerezte.

Sebastian Prödl (Ausztria): Egy gyengébbnek tartott ellenféllel szemben mindig nagyon fontos a korai vezető találat, hiszen minél több idő telik el gól nélkül, az esélyesebb csapat játékosai annál idegesebbek lesznek. Ebből a szempontból Prödl gólja a lehető legjobbkor jött, hiszen a középhátvéd már a harmadik percben gólt fejelt Azerbajdzsán ellen.

John Arne Riise (Norvégia): A skandináv válogatott három forduló után százszázalékos az Eb-selejtezőben, a hét végén Ciprusról hozta el a három pontot. Az első gólt a vörös hajú balhátvéd szerezte, aki egy kontratámadás során a teljes pályán végigszáguldott, hogy befejezhesse az akciót, és megszerezze tizenharmadik gólját a válogatottban.

Nézze meg Dani Alves pazar szabadrúgásgólját!


Középpályások:
Nani (Portugália): A portugálok számára gyakorlatilag az utolsó szalmaszál volt a Dánia elleni hazai Eb-selejtező, s a gárda életben tartotta továbbjutási esélyeit. A vébéről sérülés miatt hiányzó Nani megmutatta, hogy jelenleg kulcsjátékos a nemzeti csapatban, hiszen két gólt is szerzett, és végig ellenállhatatlanul futballozott.

Niko Kranjcar (Horvátország): A világbajnokságról nagy meglepetésre lemaradt horvátok jó úton haladnak afelé, hogy kijussanak a 2012-es Eb-re. A csapat a hét végén idegenben tudott nyerni Izrael ellen, és ebben Kranjcar főszerepet vállalt, hiszen ő szerezte mindkét találatot.

Konstantin Vassiljev (Észtország): A balti állam válogatottja a hét vége egyik legnagyobb meglepetését okozta szerbiai győzelmével. Az észt diadalt elsősorban a távoli lövések eredményezték, hiszen Tarmo Kink és Vassiljev is így volt eredményes - utóbbi ráadásul hatalmas mezőnymunkát végzett a középpályán.

Mesut Özil (Németország): Furcsa lehetett a pénteki Eb-selejtező a középpályás számára, hiszen az ellenfél Törökország volt, és a török származású játékost a berlini Olympia-stadion török érzelmű közönsége folyamatosan fütyülte. Özil azonban csak a játékra koncentrált, és egy szépségdíjas góllal adott csattanós választ az őt kritizálóknak.

Csatárok:
Fernando Llorente (Spanyolország): Az aktuális világ- és Európa bajnok Xavi, Xabi Alonso és Fernando Torres nélkül lépett pályára Litvánia ellen, ám így is magabiztosan nyert. A hórihorgas baszk csatár két fejesgóljával bizonyította, hogy a spanyolok szükség esetén képesek másfajta módon is futballozni, mint amit a vébén megszoktunk tőlük.

Marvin Ogunjimi (Belgium): A nigériai származású támadó a lehető legszebben mutatkozott be a belga válogatottban. Kazahsztán ellen a szünetben küldték pályára, amikor 0-0 volt az állás, és Belgium végül Ogunjimi két találatával nyert.

www.global-soccer.eu